Ásatás árulkodik a rabszolgák életéről

Ez volt a helyzet a Karib-térségben is. Ezen belül az Amerikai Virginszigetekhez tartozik a St. Croixsziget. A hajdan itt létrehozott, alapítóitól a Kis hercegnő nevet kapott birtokon (amelynek egésze ma már természetvédelmi terület) folytatott legutóbbi ásatás során több olyan lelet került elő, amelyek a néhai rabszolgák mindennapjaiba engednek betekintést. Így akadnak például ételmaradványokból származó halés sertéscsontok, ruhákról leesett gombok, apró, durva helyi kerámiák darabkái. A legérdekesebb tárgy egy valószínűleg Európából származó ónkanál. A birtokot 1749-ben alapították és egészen a rabszolgaságnak a St. Croix szigeten történő megszüntetéséig (1848) működött. Ezen teljes időszakban éltek, dolgoztak itt rabszolgák. Volt idő, amikor a birtokon 38 ház állt, de többségüket időközben lebontották. Az ültetvény úgymond fénykorában a feljegyzések szerint 141 rabszolgát kényszerítettek itt munkára: cukornádültetvényen és a termény feldolgozásában is tevékenykedtek, cukrot meg rumot állítottak elő. Fáradságos munkájuk óriási vagyont termelt a birtokosoknak és ezek hazájuknak, a szigetet 1672 és 1917 között uraló Dániának. A Kis hercegnő-birtok és maga a sziget is egykor a világgazdaság fontos szeletét képezte.

Bő háromszáz éven át több ezer vitorlás hajó vitt Afrikából embereket a Karib-térségbe (1500 és 1875 között, a hatalmas számba belegondolni is elképesztő, de 4 840 000 embert hurcoltak ide, hogy rabszolgaként dolgoztassák őket a kávé- és a cukornádföldeken; és talán további egymillió ember halt meg még a célba érés előtt), és hozott el onnan cukrot, kávét és más terményeket.

A Karib-térségbe szállított rabszolgákról szóló feljegyzésekből lehetett tudni a létszámukról, nemükről, életkorukról, származási helyükről, viszont szinte semmit nem árulnak el mindennapjaikról. Pedig kényszerű helyzetük ellenére mégiscsak élték életüket, amely ha nyomorúságos volt is, de azért még köttettek barátságok, házasságok, születtek utódaik – és történt mindez olyan, munkára ösztönző céllal megejtett fenyegetések terhe mellett, amelyek akár megölésükre vagy eladásukra céloztak.

Az 1970-es években kezdtek először ásatásokba a Kis hercegnőbirtokon. Kezdetben a szakemberek úgy hitték, hogy a rabszolgák tárgyi eszközeit az ültetvényesek biztosították számukra. Ám későbbi helyi kutatásokból és levéltári adatokból kiderült, az itteni rabszolgák maguk vásárolták a „vagyontárgyaikat”. Miként volt lehetséges ez? Muszájból az élelmükhöz maguknak termesztettek növényeket, tartottak állatokat, vizet gyűjtöttek, maguknak készítették és égették ki edényeiket a helyi durva agyagból. Valószínűleg halásztak, vadásztak is csapdákkal. A saját használaton felül megtermelt élelem-alapanyagot és a maguknak kellő darabokon túl előállított kézművestermékeket az általuk szervezett piacon árusították – az így szerzett pénzből bármit vásárolhattak maguknak. Így jutottak gombokhoz a ruháikhoz, de akár még porcelánhoz is (előkerültek parányi porcelántöredékek).

Mindezen részletek megismeréséhez régészeti munka is kellett; az ásatás társvezetője Justin Dunnavant (Vanderbilt Egyetem, Nashville) azt mondja: „Ez a nagyon kevéske lehetséges módszer egyike, amely segít megérteni az Afrikából származó rabszolgák helyzetét, ha megnézzük, mit hagytak hátra.” Justin Dunnavant és a Kaliforniai Berkeley Egyetemen dolgozó Ayana Omilade Flewellen, aki szintén régész, 4 hétig vezették itt 2019 nyarán az ásatást, amelyben régészetet hallgató egyetemisták is segédkeztek (ez a harmadik volt az ide tervezett öt ásatási szakaszból). A régen a birtokon álló házakból ötre bukkantak rá jelenleg is álló falmaradványokkal, amelyeket használóik kőből és korallokból építettek. A legjobban megőrződött háznak máig oly magasan állnak a falai, hogy látszanak az egykori ajtók és ablakok helyei.

A régészek által fellelt darabok révén vált megérthetőbbé, miként élték meg, hogyan alkalmazkodtak új élethelyzetükhöz a rabszolgák. A növényzet, a vízrendszer és az ültetvények egyéb környezeti jellemzőinek tanulmányozásával a régészek rávilágítottak arra, a rabszolgák szó szerint átalakították a szigeteket (a cukornádtermesztés sok fa kivágásával járt, a cukorgyártás főzési folyamatához szükséges tűzhöz is fa kellett, az ültetvény szükséglete szerint elterelték a vízfolyásokat is). A régészek tervezik dokumentálni a valaha itt élő rabszolgák életének minden lépését attól a pillanattól kezdve, hogy a hajók kikötöttek velük Christiansted kikötőjében.

Justin Dunnavant reméli, hogy jövőre az egész birtokot átvizsgálhatja, beleértve a malom és a rumgyártó hely maradványai körüli területet. Tudni kell, a rabszolgaság 1848-as megszüntetése után, sőt azt követően is, hogy a sziget 1917-ben az USA területévé lett, a birtokon még az 1960-as évekig termeltek cukrot. Feljegyzések szerint a rabszolgaság megszűnését követően sok szabad emberré vált személy ott maradt és fizetett munkásként dolgozott tovább (a sziget több birtokán is ez volt a helyzet). Ebben közrejátszott az a tényező, hogy a szabaddá lett emberek többsége nem tudta, hová mehetne, mihez kezdhetne. Az ásatásról a Természettudományok Haladását Támogató Amerikai Egyesület (AAAS) kiadványa, a Science magazin weboldalán adtak hírt 2019. november 7-én.