Arrébb toltak egy 135 éves templomot Kínában

Sanghaj |

<p>Harminc méterrel arrébb tolták és egy méterrel megemelték egy 135 éves sanghaji buddhista templom főhelyiségét, hogy több teret biztosítsanak a látogatóknak.</p>

A munkálatok szeptember 2-án kezdődtek és vasárnap fejeződtek be. A Mahavira csarnokot 30,66 méterrel északabbra tolták és kicsivel több mint egy méterrel megemelték a templomon belül, a benne lévő buddhista szobrokkal és relikviákkal együtt.

A munkások először cementet pumpáltak a talapzatba, majd a kétezer tonnás csarnokot speciális síneken tolták arrébb. A kisebb mozgatható tárgyakat becsomagolták, hogy megóvják őket az esetleges sérülésektől.

A templomot eredetileg Sanghaj egy másik részén építették fel 1882-ben és 1918-ban került a mostani helyére. A főhelyiséget 1918 és 1928 között építették. Évente több mint két millióan keresik fel a templomot, amelynek napi látogatószáma akár a 100 ezret is elérheti.

Az átalakításokra azért volt szükség, hogy megakadályozzák a tülekedést, és azt, hogy a látogatók körében népszerű tömjénégetés tüzet okozzon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?