Apple iPhone X, a jubileumi kiadás

Cupertino |

<p>Az Apple kedd éjszaka mutatta be legújabb telefoncsaládját, köztük az első iPhone tizedik évfordulójára megalkotott iPhone X-es modellt. És éppen ez az eddigi legdrágább készülék.</p>

A vállalat új, az alapító Steve Jobsról elnevezett ultramodern székházában mutatta be az újdonságokat. Elsőként az iPhone 8-as és a 8 Plus modellt, melyek a tavaly megjelent 7-es sorozat közvetlen utódai. Ezek a telefonok inkább csak egy nagyobb frissítésnek tűnnek, mindenből kicsit jobb van benne, de sem a dizájnban, sem a méretekben nincs jelentős változás.

A várva várt készülék, az iPhone X (ejtsd „ten”, azaz tíz) ezzel szemben nagyon sok újdonságot, új technológiát tartalmaz, és nemcsak a belső, de a külső is más, mint az eddig megszokott. A csúcsmobil előlapja szinte teljes egészében a kijelző maga, eltűntek az oldalsó keretek. A készülékház anyaga üvegből készült. A nagy kijelző másik újdonsága, hogy eltűnt a Home gomb, ennek hiányában különböző gesztusokkal tudjuk irányítani a telefont. Nemcsak a központi gomb tűnt el, de az ujjlenyomat-olvasó is, ezt az arcfelismeréssel váltja ki az Apple. A biometrikus azonosítás a gyártó szerint pontosan, megbízhatóan működik, akár vaksötétben is. Az üveg készülékház megjelenésével ez a modell már vezeték nélkül is tölthető. Ahogy az iPhone 7-es, úgy a legújabb készülék is teljesen védett a por ellen, és a víz sem okoz neki gondot, a leírás szerint egy méter mélyen fél órán át is működik a telefon.

A 8-as modellek árusítása szeptember 29-én kezdődik, a jubileumi iPhone X-et Szlovákiában november 3-tól lehet megvásárolni. Ez utóbbi egyébként minden eddigi iPhone-nál drágább, Szlovákiában a 64 GB-os modellért 1199 eurót kérnek, míg a 256 GB-os verzió ára 1400 euró lesz.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?