A mobilon lógott mindenki karácsonykor, minden eddiginél nagyobb adatforgalom

mobil

Jelentősen változtak a karácsonyi mobiltelefonhasználat trendjei. A hazai szolgáltatók ügyfelei főleg az adathasználatban jeleskedtek, ebben a szegmensben óriási növekedés tapasztalható.

A hagyományos csatornáknál – hívások, SMS-ek, MMS-ek – stagnálás vagy kisebb visszaesés volt. Az adathasználat érhető – ma már nem SMS-ben üzenünk egymásnak, hanem a sokkal modernebb és több funkcióra képes csevegőalkalmazásokat használjuk. Ezek hívásokra is alkalmasak, így a mobilszolgáltatók által publikált adatok nem feltétlenül jelentik azt, hogy kevesebb karácsonyi üzenetet küldtünk, csak annyit, hogy más csatornákra váltottunk. 

Az Orange ügyfelei idén kicsit többet telefonáltak, összesen 3 182 784 megvalósult hívásról számolt be lapunknak az Orange szóvivője, Alexandra Piskunová. A legaktívabb időszak délelőtt 10-11 óra között volt, ekkor több mint 750 ezer hívást regisztrált a szolgáltató. A legnagyobb visszaesés az SMS-ek számában tapsztalható. Míg egy évvel ezelőtt 12,8 millió szöveges üzenetet küldtek az Orange ügyfelei december 24-én, addig idén ez a szám már a 10 milliós határt sem érte el (9,9 millió). Üzenetküldésre a legnépszerűbb időszak 16-17 óra között volt, ekkor 1,035 millióan üzentek SMS-ben szeretteiknek, barátaiknak.

Bár kisebb számokról van szó, az MMS-ek száma jelentősen, 40 százalékkal nőtt, idén a multimédiás üzenetből 874 139-et küldtek a szolgáltató ügyfelei. A legnagyobb változás az adatforgalomban van, karácsony napján 164 405 GB-nyi adatot használtak a szolgáltató ügyfelei (egy évvel korábban ez a szám „csak” 101 ezer volt) – ennek 80 százalékát a modern, 4G-hálózaton. 

A Telekom ügyfelei az egy évvel korábbihoz képest csaknem tíz százalékkal kevesebb hívást bonyolítottak le december 24-én, a 2018-as szám 3 207 105 hívás. A legtöbben a délelőtt 10-11 óra közötti idősávot használták telefonálásra – tájékoztatta lapunkat Michal Korec, a szolgáltató szóvivője. Több, mint 10 százalékos csökkenés figyelhető meg az SMS-ek számában, idén ez 9 035 100 – igaz, ez a szám még így is ötszöröse egy átlagos nap forgalmának. Az MMS-ek a Telekom ügyfelei körében is népszerűek voltak, 314 658 multimédiás üzenetről számolt be a szolgáltató, ez 8 százalékos növekmény. A Telekom az adatforgalmat nem hozta nyilvánosságra.
 

Az O2-nél is jelentősen nőtt az adatforgalom, míg tavaly csak 46 ezer gigabájtnyi adat fogyott, idén már több, mint 168 ezer – mondta el lapunknak Tereza Molnár. Az O2 szóvivője hozzátette: a hívások száma is nőtt, bár nem ilyen látványosan, idén 60 ezerrel több, 3 719 898 hívást kezelt az O2 hálózata, a legaktívabb időszak itt is a 10-11 óra közötti idősáv volt. Az SMS-ek száma több mint egymillióval, 9 276 804-re csökkent, a multimédiás üzenetekből viszont többet, 421 118 darabot küldtek az O2 ügyfelei.
 
A 4ka ügyfelei a tavalyi évhez hasonló hívást bonyolítottak le, akkor 995 ezres számról szólt az információ (10-11 óra között volt a legtöbb hívás). A kimenő hívások átlagos időtartama 127 másodperc – itt is folyamatos csökkenés figyelhető meg – mondta Matúš Benčík, a szolgáltató szóvivője. Idén SMS-ekből 1 546 655-öt küldtek a 4ka ügyfelei, ez 210 ezerrel több, mint egy évvel korábban. December 24-én 62,5 ezer GB-nyi adatot fogyasztottak az ügyfelek, ez 19-szeres növekedés az egy évvel korábbi adathoz képest – igaz, akkor még sokkal kevesebb ügyfél használta a 4ka szolgáltatásait. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?