Apák is csak édesek és mostohák

És hogy az anyasági „szabadságukat” töltő nők megbecsülése mennyire alacsony, az kiderül számomra akkor, amikor kézhez kapom a havi fizetségemet, meg akkor, amikor a szomszédom tudtomra adja, hogy aki nem jár munkába, az nem dolgozik. Szóval, havonta megesik, hogy léhűtőnek érezhetem magamat. Még szerencse, hogy tudom, amit tudok. A szomszéd fiatal és bohó, hogy mást ne mondjak, az állam pedig olyan, amilyen. Hat év és három gyerek után már igazán megedződtem. És különben sem akarok panaszkodni, mert az mire jó?

Az apák napja története

Oda akarok kilyukadni, hogy a napsütéses júniusban apák napját ünnepelhetjük – holnap. Nálunk még nem honos ez az ünnep, magam is csak tavalyelőtt hallottam arról, hogy már errefelé is tartják, de tavaly sem szereztem időben tudomást arról, mikor van a napja (pedig a Családi Kör minden évben megemlékezik róla – a szerk. megj.). Most direkt utánajártam, hogyan is van ez. A mindentudó internet segítségével erre jutottam: „Az ünnep ötlete talán a washingtoni Mrs. John B. Dodd agyában született meg. 1909-ben egy különleges nappal szeretett volna tisztelegni saját édesapja, William Smart előtt. William Smart veterán akkor özvegyült meg, amikor felesége (Mrs. Dodd édesanyja) hatodik gyermekének szülése közben meghalt. Smart úr feladata lett hát az újszülött és másik öt gyermekük felnevelése egy Washington állambeli farmon. Dodd asszony csak azután ébredt rá, hogy milyen erő és önzetlenség munkálkodott édesapjában, aki egyedül nevelte fel őt és testvéreit, miután maga is családanya lett. 1909-ben kérte meg a hölgy a spokanei papot, hogy mondjon egy misét édesapja emlékére. Ez a szentmise június harmadik vasárnapján volt, ettől kezdve egyre többen ünnepelték édesapjukat ezen a napon. 1924-ben Calvin Coolidge elnök felvetette a nemzeti apák napja ötletét. Végül 1966-ban Lyndon Johnson kiáltványban hirdette ki június harmadik vasárnapját az apák napjának. 1972-ben Richard Nixon amerikai elnök kezdeményezésére törvénybe iktatták megünneplését.”

A mi apucink

A mi családunkban valószínűleg muszáj lesz megünnepelni az apák napját, mert a mi Apucink egy két lábon járó csoda, sokan irigylik is tőlünk. Főleg tőlem a barátnőim. Mert én megtehetem, amit ők nem: elmehetek otthonról és a gyerekeket nyugodt szívvel rábízhatom a férjemre. A fürdetés évek óta az ő reszortja. Mivel hogy szeret enni, nagy zabálásokat rendeznek a kölykökkel, mert a gyerekeknek akkor ízlik a legjobban, ha kéregethetnek az apjukéból. Oviba is ő hordja őket, amíg én az éjszakai szoptatások fáradalmait pihenem. Ha előző este nem készítem ki a gyerekeim ruháit, akkor ezt is az apucinak kell megoldania. Meg is oldja, kisebb-nagyobb sikerrel. Ment már a fiam oviba bugyiban, meg fodros szegélyű atlétatrikóban, szerencsére, nem rózsaszínűben. De ilyenkor sem a ruhákat keveri össze a kedves férjem, hanem a szekrényeket. És elviszi a gyerekeket a játszótérre, bár ebben már neki is van némi plusz érdekeltsége, hisz a kedvenc játszótér a söröző udvarában található. Direkt úgy néz ki, mintha apukáknak épült volna. (De félreértés ne essék, az én gyerekeim nem kocsmáznak, mint ahogy az apjuk sem.) Az esti mesét néha én, néha apa olvassa (azzal a különbséggel, hogy én nem alszom bele)... A palacsintát is ő süti. Mikor a kisfiunk huszonnyolc hónaposan kórházba került, én nem mehettem vele, ő feküdt be helyettem. És nekem egyszer sem kellett babakocsival buszoznom (!), mindig kéznél volt az Apa-transz. Az apjuk masírozott a gyerekekkel éjnek idején, és énekelte a katonai indulókat, amikor csecsemőkorukban nem akartak elaludni. Sétálni is járnak együtt, elmennek olyan helyekre is, ahova én nem vinném őket, mert ismeretlen utcákon nem sétálok. Minden játékban benne van: a családi álarcos bálon képes volt katicának beöltözni! Örültek is a gyerekek rendesen! Egyetlen dolgot nem bízhatok csak rá : az orvosság beadását. Bár kiskoruk óta rendszeresen hord minket az orvoshoz (ezt meg a nővérke csodálta meg, mondván kevés az ilyen apa), mégsem képes beadni az orvosságot. Viszont fejlődőképes... Persze, azt nem kívánom, hogy teljesen átvállalja a kötelességeimet, de látnom kell, ha átmenetileg vagy végleg kipurcanok, akkor is jó kezekben lesznek a gyerekeim. Mint anno a William Smartéi.

Más apákok s nagypapák

Ugye hogy ismerős, amit itt felsoroltam? Hiszen más apák is bizonyára megteszik. Persze, nem mind, de biztosan nagyon sokan. Gondoljunk csak azokra az apákra, akik egy vagy több gyereket is nevelnek egyes-egyedül. És ahogy egy anyának az ötvenéves fia is a picinye, az apa is mindig apa marad. Ezt láttam egy tévéműsorban, ahol egy vén (és kemény) rocker arról panaszkodott, hogy a kicsi – 16 éves – fia már nem bújós, nem lehet megsimogatni, megpuszilgatni...

Az apák mellett ne feledkezzünk meg a nagyapákról sem. Amíg a barátnőm arra panaszkodik, hogy az anyósa csak a nagyobbik gyereket hajlandó elvinni magához, én azzal büszkélkedhetek, hogy a mi Papánknak nem okoz gondot elvinni mind a kettőt, akkor is, ha csak egyedül lesz velük otthon. Könnyű a nagyapáknak – a neveléssel járó felelősség nem az övék, így agyonkényeztethetik az unokákat.

Állítólag anya csak egy van, de minden poén ellenére – apa is csak egy van, lényegtelen, édes-e vagy mostoha. Legyen hát az apáknak is egy jó napjuk. Mondjuk holnap. Apák napján.