Angelina Jolie és Brad Pitt eljegyezte egymást

Los Angeles |

<p>Eljegyezte egymást Angelina Jolie és Brad Pitt - jelentette be az amerikai filmszínész szóvivője.</p>

Cynthia Pett-Dante helyi idő szerint pénteken Los Angelesben elmondta, hogy az esküvő időpontját még nem tűzték ki, de a pár gyermekei nagyon boldogok az eljegyzés miatt.

A 48 éves Brad Pitt és a 36 éves Angelina Jolie 2005 óta alkot egy párt és hat gyermeket nevelnek közösen, de mindeddig nem tervezték, hogy egybekelnek.

Az amerikai színésznőt fotósok a héten lencsevégre kapták egy Los Angeles-i múzeumban gyűrűsujján egy nagy gyémántgyűrűvel, amelynek tervezésében Brad Pitt is segédkezett.

A sajtóban Brangelina néven emlegetett pár korábban ellenállt a házasságkötést célzó nyomásnak, bár számos cikk beharangozta a "köszöbön álló esküvőt". Pitt januárban azonban úgy nyilatkozott, hogy most már három saját és három fogadott gyermekük is sürgeti egybekelésüket.

Brad Pitt és Angelina Jolie egyaránt volt már házas. Pittnek egy ideig a többek között a Jóbarátok című tévésorozatból ismert Jennifer Aniston színésznő volt a felesége, Jolie pedig kétszer is férjhez ment, Billy Bob Thornton, illetve Johnny Lee Miller színészekhez, de mindkét házasság rövid életűnek bizonyult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?