Akiket vártak... – Az 1956-os magyar menekültek a Nemzetközi Vöröskereszt ausztriai táboraiban

Az 1956-os forradalom szovjetek általi leverését követő magyar menekülthullám, illetve a befogadásukra szervezett nemzetközi segélyakció a magyar és az egyetemes migrációtörténet kiemelkedő fejezete. Az európai viszonylatban is jelentős, mintegy 200 ezer fős menekülttömeg ellátása, a befogadási országokba szállítása és letelepítése a nemzetközi menekültsegélyezés különleges sikere, amelyben az ENSZ-család intézményei mellett számos nem kormányzati szervezet, így a Nemzetközi Vöröskereszt mozgalom jelentős szerepet játszott. Ennek egyik fő intézménye, az ekkoriban öt földrészen 74 nemzeti vöröskereszt-társaságot összefogó, több mint 100 millió embert egyesítő Vöröskereszt Társaságok Ligája, számos nemzeti vöröskereszt-társaság munkáját koordinálva és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossággal, valamint az osztrák kormányzattal együttműködve felelősséget vállalt több tízezer magyar menekült táborokban való elhelyezéséért és ellátásáért, majd továbbutazásának és új hazájába telepítésének elősegítéséért.

A Nemzetközi Vöröskereszt vezető szerveinek Genfben őrzött levéltári anyagaiból átfogó képet nyerhetünk a végleges befogadás államaiba készülő menekülő magyarok tábori életének mindennapjairól. Egyben fogalmat alkothatunk arról a meleg fogadtatásról, amelyben a nyugati közvélemény a magyar forradalom menekültjeit részesítette.

Az egyes táborokban egy adott ország vöröskereszt-társasága által küldött csapatok dolgoztak. A táborok megoszlása a vöröskeresztes csapatok nemzetisége szerint a következő volt: az osztrákok 7, az amerikaiak 5, a britek és a kanadaiak 3, a finnek és a franciák 2, míg a svédek és a svájciak 3 tábort tartottak fenn. A külföldi társaságok mintegy 650 segélymunkást küldtek Ausztriába a Liga vezetése alá.

A táborok személyzete jó kapcsolatok kialakítására törekedett a menekültekkel. Igyekezték alkalmazni a magyar szakképzett menekülteket, az orvosokat, az ápolónőket, a tanárokat is. A szakképzett menekültek napidíjat kaptak, míg a kétkezi munkások napidíjat vagy emelt élelmiszer-fejadagot és cigarettát. A táborok többségében a vöröskeresztes csoportok és a táborvezetők közti rendszeres értekezleteken a menekültek képviselői is jelen voltak. A menekültek képviselőivel is rendszeres megbeszéléseket tartottak. További kapcsolódási lehetőséget jelentett, hogy sok vöröskeresztes csoport a táborokban lakott, és ugyanazt az ételt ette, amit a menekültek.

A Vöröskereszt Társaságok Ligájának segélytevékenysége kiterjed a tábori gondoskodás minden elemére: a szállásra, az étkezésre, a ruházati szolgálatra, az egészségügyi ellátásra és a szociális segítségnyújtásra.

A Liga által üzemeltetett 44 táborból 16 faházakból, 15 kőbarakkokból állt, volt továbbá három kastély, 3 kórház, 3 üdülőszálló, 2 árvaház, 1 étterem és 1 tisztviselői blokk. A szálláskörülmények nagy változatosságot mutattak aszerint, hogy az épületeket előzőleg mire használták: így egy hálóteremben 6 vagy 60 személyt is elhelyezhettek. A családokat igyekeztek külön, kisebb helyiségekben elszállásolni. A menekültek eredetileg szalmazsákokon aludtak, később minden hálóhelyre kétszintes ágyak kerültek. 1957. januártól préselt papírlemezekkel felosztották a hálótermek területét. Gyakran a menekültek segítségével kifestették a falakat. A menekültek által készített asztalok és székek is kényelmesebbé tették a tábori életet.

A vöröskeresztes segélyakció szervezői az élelmezésben különösen igyekeztek kifejezni a gondoskodást és a meleg fogadtatást. Egyszerre törekedtek a menekültek megfelelő minőségű táplálására és a sajátos magyar ízlés figyelembevételére. A menekültek kezdettől fogva napi 2658 kalória értékű ellátást kaptak. Az ételek magyar ízlés szerinti elkészítésében 1957. január elején jelentős fejlődés figyelhető meg. A Kanadai Vöröskereszt Társaság étkezési szakértője, a Liga utazó küldöttjeként a tábori helyszíneken adott erre vonatkozó gyakorlati tanácsokat, segítve a menük tervezését is. A 14 év alatti gyermekek plusztejet kaptak, a négy évnél fiatalabbak friss tejet. A terhes és szoptató anyák speciális élelmet kaptak. Minden magyar menekült hetente háromszor friss húsból készült ételt kapott, és az évszaknak megfelelően bőséges salátát és zöldséget. Süteményt és kekszet kétszer kaptak hetente. A Liga által készített összefoglaló jelentés szerint: „Aligha kétséges, hogy a menekültek jobban táplálkoztak, mint az átlag osztrákok.” A háromhetes egységes menü tervezésekor igyekeztek figyelembe venni a magyarok ízlését. A hét öt napján naponta kétszer meleg étel volt, vasárnaponként marha- vagy sertéssült. Tekintetbe vették, hogy a magyarok szeretik az erősen fűszeres ételeket. Minden tábori konyhán volt „kostoló” a magyarok közül, sok táborban pedig külön élelmezési bizottság alakult. Igyekeztek a magyar ízlésnek megfelelően főzni: citromot tettek a teába, gyakran használtak köménymagot. Különleges alkalmakkor sajátos magyar ételeket szolgáltak fel: karácsony szenteste sült halat, húsvétvasárnap és -hétfőn főtt füstölt sonkát. Különleges menüt adtak március 15-én az 1848-as forradalom megünneplésére. Péntekenként, amennyire lehetséges volt, halat adtak, és 18 táborban Bécs közelében friss halat a Norvég Vöröskereszt helyi szervezése jóvoltából. Hogy lehetővé tegyék a kóser étkeztetést, az osztrák hatóságok Bad Kreuzenbe csoportosították az ortodox zsidó menekülteket. Az osztrák kormány napi hat szál cigarettát adott minden férfinak – a kiegészítést a Vöröskereszt készleteiből fedezték.

A ruházattal való ellátás az étkeztetésnél nehezebb feladatnak bizonyult. Amint a humanitárius akciót később kiértékelő fórumokon a vöröskeresztes segélyakció résztvevői nagy nyomatékkal felhívták a figyelmet, a segélycsomagokban küldött ruhák és cipők nagy részét válogatni kellett: egyharmada teljesen használhatatlan volt, egyharmadot javítani kellett, és csak egyharmad volt új vagy jó állapotú. Hiány volt alsóneműből, cipőből és férfinadrágból. Egyes nemzeti vöröskereszt-társaságok küldeményei (például a Kanadai Vöröskereszttől új gyermekruhák, a Nyugat-Német Vöröskereszttől új női alsónemű, a Brit Vöröskereszttől új cipők) és központi vásárlások enyhítették a problémákat. A ruhák elosztása kártyarendszerrel folyt: az egyes menekültek ruhakártyájára ráírták, milyen ruházatot kaptak. A Liga 1957. februári jelentése beszámol arról, hogy a magyar menekültek jelentős mennyiségű új alsó- és felsőruházatot, valamint cipőt kaptak az amerikai hadsereg feleslegéből is.

A magyar menekültek általános egészségi állapotát a Vöröskereszt orvosai, akárcsak az Európai Migráció Kormányközi Bizottsága (ICEM) és az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) illetékes szakemberei kiválónak találták. Ezért a Liga által delegált orvosok inkább a megelőzéssel, mint a gyógyítással foglalkoztak. Idejük nagy részében a mosdók, WC-k, konyhák, szobák tisztaságát, fertőtlenítését ellenőrizték. Jelentős nehézséget okozott, hogy a segélyezésre küldött sok gyógyszer szavatossági ideje lejárt vagy nem volt rajta dátumbélyegző. Számos orvosságnak nem volt adagolási útmutatója vagy csupán az orvos számára ismeretlen nyelven. Az akció kezdetén főként a legszükségesebb gyógyszerek (például fejfájásra, a mellkas- vagy a gyomorfájdalom kezelésére) hiányoztak. Később minden táborban létrehoztak egy jól összeválogatott minimális gyógyszerkészletet és egészségügyi felszerelést. A legtöbb táborban volt gyengélkedő és diétáskonyha. A betegágyak nagyrészt üresek voltak. A leggyakoribb felmerülő problémát a menekülés okozta depresszió, illetve a műveleti időszak vége felé a várandós és szoptató anyák ellátása jelentette. A Norvég Vöröskereszt háromfős stábbal és felszerelt autóval a táborok közt járva fogászati segítséget nyújtott. A magyar menekültek fogazata ugyanis nagyon rossz állapotban volt. A Liga 1957. februári jelentése említi először a tábori pszichózis egyik tünetének megjelenését, az idegesség növekedését, amit a kivándorlási lehetőségek beszűkülése nyomán fellépő csalódottsággal magyaráztak, illetve azzal, hogy egyesek nem találnak megfelelő munkát maguknak. Ennek kezelésére az Osztrák Vöröskereszt több mentálhigiéniai csoportot szervezett, amelyek körbejárták a táborokat. Az egészségügyi szolgálatba intenzíven bekapcsolódtak osztrák és menekült magyar orvosok és ápolónők is.

A Vöröskereszt Társaságok Ligája a szociális munkát kezdettől fogva a magyar menekültsegélyezés szerves részének tekintette, amelybe az Ifjúsági Vöröskereszt (Junior Red Cross) szervezeteit is aktívan bevonták. 1956. december 7-én felhívást adtak ki, hogy pénzadományt gyűjtsenek 5000 magyar menekült gyermek fejenként 20 dollár értékű ruházati adományára. A bőkezűséget és a lelkesedést mutatta, hogy öt nappal a felhívás után már 6 ezer gyermekre tudták kiterjeszteni az adományt. Az 1956 karácsonyi és az 1957 újévi felhívásokra 22 országból válaszoltak ifjúsági vöröskereszt-szervezetek: 135 ezer dollár készpénzt gyűjtöttek, és közel 200 ezer nyugatnémet márka értékben természetbeni adományt. 1956 decemberében fiatal vöröskeresztesek már annyi pénzt gyűjtöttek, hogy minden ausztriai táborban lévő magyar menekült gyermeknek (több mint 6 ezer) új melegruha-készletet (egy pár cipő, harisnya, kesztyű, sál, gyapjúsapka, téli öltöny) ajándékozhattak karácsonyra. Adományszelvényeket adtak, amivel a gyermekek a boltokban kiválaszthatták a ruhákat. 1957. áprilistól az újabb adományok eredményeképpen mosó- és varrógépek kerültek minden táborba az Amerikai Ifjúsági Vöröskereszttől, művészeti alkotáshoz szükséges anyagok Belgiumból, játékok Indiából, hangszerek Svédországból, valamint futball- és sportruházat Nagy-Britanniából.

Az oktatással összefüggő projektek a menekültek lelkierejének megőrzését és a kivándorlásra való felkészítését szolgálták. Ennek szellemében óvodákat létesítettek a táborokban. Amely táborokból a gyermekek nem mehettek a helyi iskolába, elemi iskolai és középiskolai osztályokat is létrehoztak. A felnőttek számára nyelvtanfolyamokat szerveztek gyakran az YMCA Világszövetség, keresztény gyökerű ifjúsági mozgalom segélymunkásaival. Sok vöröskereszt-társaság többnyelvű szójegyzékeket is biztosított. Mivel a magyarok kétharmada angol nyelvű országba készült, az angol nyelv tanítására helyezték a legnagyobb hangsúlyt. Amikor 1957. január‒februárban világossá vált, hogy a magyar menekültek nagy tömegei várhatóan hosszabb ideig maradnak táborokban, szakmai tanfolyamokat is szerveztek. Így például a kísérő nélküli fiatal menekültek számára Reidben és Kaiser-Ebersdorfban a Francia Vöröskereszt által üzemeltetett táborokban autóvezetést, gépészetet, varrást és gépelést oktattak.

A munkával kapcsolatos tevékenységek szintén a menekültek moráljának fenntartását célozták. A Liga műveleti ideje alatt mindvégig mintegy 3 ezer magyar menekült táboron kívüli rendszeres munkát vállalt, míg sokan időszaki munkákat végeztek (hóeltakarítás, mezőgazdasági idénymunka stb.). A táboron belül pedig – mint egészségügyi asszisztensek, ápolók, tolmácsok, szakácsok, raktárosok, tanárok – segítettek a táborok üzemeltetésében. Egyes képzett szakembereknek szerszámokat adtak, hogy gyakorolják a mesterségüket (például fodrászok, szabók, cipészek). A legnagyobb hangsúlyt a csoportos munkákra helyezték. A nők számára például varró-, hímző-, kötő- és horgolóosztályokat állítottak fel.

Ugyancsak a menekültek lelki egyensúlyának, önbecsülésének leépülését volt hivatva meggátolni a szabadidős tevékenységek szervezése. Ebben kiemelt szerepet kapott a sport. A legnépszerűbb a futball és más labdajátékok voltak, továbbá az atlétika. Egyes táborokban lehetőség nyílt síelésre, szánkózásra, súlylökésre is. Versenyeket tartottak táborokon belül és táborok között. A díjakul szolgáló cigarettát a vöröskereszt-társaságok küldték. A klubszobákban lemezjátszót, kevés magyar nyelvű könyvet, néhány helyen televíziót helyeztek el. A menekültek között viszonylag nagy számban voltak színészek, varietéművészek és cigányzenészek, akik rendszeresen tartottak előadásokat. Hetente egy-két táncos este is a program része volt. Nyáron az alpesi környezetet kihasználva kirándulásokat szerveztek. Számos táborban néptánc- és klasszikustánc-tanfolyamokat tartottak.

A katolikus misékre a menekültek a közelben lévő településekre járhattak, míg a protestáns istentiszteleteket a táborokban celebrálták. A nagyobb táborokban ugyancsak volt katolikus mise. A menekültek közt lévő papok minden lehetőséget megkaptak szolgálatuk gyakorlásához. Szintén a menekültek méltóságának megőrzését, a róluk való gondoskodás érezhetővé tételét szolgálta az ünnepek, különösen a karácsony gondos megszervezése, így a betlehemes játékok gyermekekkel. Schloss Liechtensteinben, az egyetlen olyan táborban, ahol nagy arányban voltak elszállásolva családok, a karácsonyi ajándékokat odaadták a szülőknek, hogy ők nyújthassák át a gyermekeiknek…

Kecskés D. Gusztáv