Adventi kalendárium: Karácsonyi emlékek

A háború után évekig Paláston, az ott élő nagyanyámnál töltjük a karácsonyestét. Sokáig petróleumlámpa mellett. A karácsonyfa szépen feldíszítve, alatta ajándékok. Legjobban a könyvnek örültem, mindig is. Csend honolt mindenütt, háború utáni csend. Az éjjeli mise külön élményt jelentett. A templom, amelyet Palásthy Pál építtetett, mágikus hatással volt rám. A szülők mellett, gyermekként éltem át a karácsonyt. Majd a kamaszkor emlékei bukkannak fel. Ipolyság, Ipoly menti ház, Ipoly utca. Oda járt a Jézuska. A karácsony békés, nyugodt hangulata dereng vissza, az ajándékokra kevésbé emlékszem. Bizonyára csekélység volt, amit kaptunk, de annak is örültünk. Sokáig vártam, hogy a Jézuska korcsolyát hozzon. Amikor végre megtartotta az ígéretét, imádsággal köszöntem meg, hogy a befagyott folyón élvezhetem a téli sportolást.

A templom közel volt, karácsonykor is ministráltam benne, amíg az iskola szelleme megengedte. Ifjúkorom karácsonyai szépen teltek, tele hittel, reménnyel, szeretettel. Ezekre az alapokra épült felnőttkorban is a karácsony csodálatos bűvköre. Mindig is a katolikus hit vezérel bennünket, amióta a feleségemmel együtt szervezzük, intézzük az év legszebb napjait. Így volt ez akkor is, amikor gyermekeinkkel ünnepeltük a karácsonyt. Szentestén leoltottuk a villanyt, csak a gyertyák világítottak a fán. Imádkoztunk a nagyszülőkért, az elhunyt hozzátartozókért. A vacsora előtt átadtuk az ajándékokat. A gyermekeink kisebb korukban játékokat kaptak. Előfordult, hogy az előkészület szomorúan zajlott. A kisebbik fiam, Norbert nagyon szerette az állatokat. Élő pontyot vettünk, a kádban hagytuk úszkálni, de amikor közeledett a vigília, a fiam fellázadt a hal kivégzése ellen, tiltakozott. Nehezen tudtam rászánni magam a cselekvésre, mégis vállalnom kellett a hóhér szerepét. Sor került végül a vacsorára, de a hangulat szomorú volt, még az ajándékok sem oszlatták el. A fiam később állatorvosi egyetemet végzett, jelenleg a koronavírus elleni oltóanyag előállításán munkálkodik közismert szakemberként. Gondolom, azóta megbocsátott nekem!

Most már csak a feleségemmel együtt ünnepeljük a karácsonyt. Imádsággal kezdjük a szentestét, majd leülünk a vacsorához. A rá következő napokban jönnek az unokák, először az egyik család, majd a másik látogat meg bennünket. Ünnepélyes hangulatban kicsomagolják az ajándékokat. Ebben az évben bizonyára ez is elmarad. A koronavírus beárnyékolja a karácsonyt. Nyolcvan év körüliek vagyunk, még a szeretteink előtt is vigyáznunk kell, nehogy megfertőzzenek. De lélekben együtt leszünk, remélve, hogy minden rossz egyszer véget ér. Ahogy a háború rányomta bélyegét gyermekkorom karácsonyaira, idősebb koromban hasonló légkörben éljük át ismét a szentestét. Mégis másként, mert lesz karácsonyfa, szépen kivilágítva, sok szaloncukorral, gazdag díszítéssel. Nem úgy, mint 1944-ben, amikor muskátli helyettesítette az igazi fát. És szaloncukor helyett kockacukor csüngött a muskátli ágacskáin.

Zsilka Tibor,
a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem nyugalmazott professzora