Adventi kalendárium: A mindenek felett álló ünnep

Mert volt hóesés már jóval az ünnep előtt, lehetett szánkózni a domboldalon, hóembert építeni az udvarokon, hógolyózni a buszra várva – s ez mind-mind része volt a karácsony előtti várakozás időszakának. S amikor eljött végre az ünnep, akkorra kitakarítva várt minket az otthonunk, feldíszítve a fenyőfánk, alatta ajándékokkal, ételekkel rakva ünnepi asztalunk, és telve emberekkel templomaink. Valahogy minden elkészült, valahogy minden a helyére került, valamiképp mindig minden összeállt, hogy a szenteste a maga meghittségében teljen a családokban. S ebből vittünk aztán valamit tovább azon este egymásnak a kántálások énekeivel verseivel, együttlétével.

Jó volt a múltban karácsonyt köszönteni.

Ma már mindebből alig van meg valami. Sokaknak fáj. Jó ideig én is így voltam ezzel. Úgy éreztem, a globális felmelegedés, a rohanó életmód, a megváltozott helyszín és közeg meg a már szeptembertől elinduló karácsonyiáru-dömping elvette tőlem az általam is oly nagyon szeretett karácsonyi ünnepeket.

Aztán rájöttem, és ma már oly boldog vagyok ettől a felismeréstől: nem ezeken múlik. Mert a karácsony nem erről kell szóljon, s nekem igazán már elsődlegesen nem is ezekről a külső tényezőkről szól.

Arról kell szóljon ez az ünnep is, aki azt adta, s aki végett ünnepelnünk kellene igazán: az Úr Jézus Krisztusról. Aki önmaga lett érettünk emberré, s akiben Isten a legdrágább ajándékot adta át számunkra karácsonykor.

Ez az igazi karácsonyi öröm, s ez az örök időkre szóló tökéletes ajándék. Minden más csak dekoráció ezek mellett.

Azt kívánom magamnak is és mindenkinek: ezt sose feledjem/feledjük el. Áldott ünnepeket.
 

Lévai Attila
A szerző a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja