Advent a pénztárban: új pénz születik

Öró, juró, euróČTK/AP-felvétel Szombaton reggel a belgiumi kisboltosok megkezdték az úgynevezett eurós rajtkészlet átvételét. Mindenki elmehetett a bankjába, kivételesen nyitva is volt, hiszen december utolsó napjáig körülbelül egymillió egységcsomagot kell kiosztaniuk az új pénzből. Én is most láthatom életemben először. Fél percig kezemben a történelem, egy kistáskányi műanyag doboz képében. Nem nyithatom ki, így csak az átlátszó fólián át fürkészem a 9682 belga frankot érő 240 eurót. 525 érme és három bankjegy. Egy hónap múlva tizenkét európai országban ők lesznek az egyformán érvényes fizetőeszközök. Öró, juró, evro, euró – gyakorolja a fűszeres, aztán visszakéri a rajtkészletet, mert sokan jöttünk csak azért, hogy megcsodálhassuk. Amikor már elég sokan vagyunk, a boltosnő nem tud tovább ellenállni. Advent a pénztárban: új pénz születik. Áhítatos csöndben nyújtogatjuk a nyakunkat: kinyitja a dobozt. Egy tízes, egy húszas és egy ötvenes kézről kézre jár. Öró, juró, euró – suttogjuk, és ahogy a tévében ígérték, az új bankónak tényleg furcsa fogása van, két ujj között morzsolva is jellegzetes. Bőrön át is megkülönböztethető (remélem, a bőröm alatt is ilyen pénz lesz), első pillantásra szép is, és tényleg pénz: nincsen szaga. Van viszont hatvanhárom rejtett azonosító pontja, némelyik nagyítóval, mások ultraibolyás lámpával, megint mások egy különleges ketyerébe dugva ismerhetőek fel. – Hamis – nevet az egyik vevő, és már vágná is zsebre, ám a fűszeresnőnek már van leleplező ketyeréje. Lapos grillsütőre hasonlít, és amikor szájába dugjuk az új húszast, le is nyeli. Duruzsol egyet, majd kiköpi, hátán villog a felirat: OK. Az euró igazi.

Nemsokára elfelejtjük, de ma még tudjuk, hogy körülbelül ezer belga frankot ér. Nyolc doboz cigaretta, másfél kiló jó hús, három mozijegy Belgiumban. Hogy a másik tizenegy országban mit lehet érte venni, az más kérdés. A közös pénz közös piacban lesz, de jósolni se meri senki, mikor lesznek közös árak, ha lesznek egyáltalán.

Közös bérek főleg nem lesznek. Ámbár: az Európai Szakszervezetek Konföderációja megpróbál legalább közös irányelveket kidolgoztatni az eurós bérek rendszerének kollektív szerződésbe foglalására. Mint mondják, nem az a céljuk, hogy az ugyanazon munkakörben dolgozók mind a tizenkét országban nagyjából egyformán keressenek – ez piaci képtelenség –, de az igen, hogy a Nagy Átállás alkalmából történjen meg a Nagy Korrekció is. Vagyis például az egy helyütt, egyformán dolgozók körében a nők kapjanak ugyanannyi eurót, mint férfi kollégáik. Hogy a leszorított bérűek fizetése legalább ne csökkenjen az átszámításkor. Sőt, az egykori valutakígyó mintájára vezessenek be Európában bérkígyót. Ahogy korábban korlátozták, hogy a most megszűnő valuták egymáshoz képesti árfolyama milyen határok között ingadozhat, most csináljanak egy eurós bértáblát: mondjuk egy olasz esztergályos legfeljebb három százalékkal több eurót kapjon óránként, mint a portugál.

Négy ország szakszervezeti szövetsége (németek, hollandok, belgák és luxemburgiak) viszont javasolja: a munkabérhez kapcsolódó szociális juttatások eurós táblázata legyen közös és egyforma minden országban. Az én belga fűszeresemnél négy alkalmazott van, egy olasz és három portugál. Fintorognak a javaslaton: – Csak nőni fog az adó.

Hát igen – kerül szóba –, tavasszal már euróban kell csinálni az adóbevallást is. Az áhítat elilllan, és mindenkinek leesik a tantusz: az euró új is, közös is, ám voltaképpen csak pénz. Nemsokára csak ez lesz a pénz. Csak legyen.

Brüsszel, 2001. december