A vulkánkitörés óta legerősebb földrengés rázta meg La Palma szigetét

La Palma

A Cumbre Vieja tűzhányó szeptemberi kitörése óta legerősebb földrengés rázta meg La Palma szigetét szombat reggel - közölte az RTVE spanyol közszolgálati televízió.

Az RTVE a spanyol földrajzi intézetre (IGN) hivatkozva arról számolt be, hogy az 5-ös erősségű földmozgást nemcsak La Palmán, de a szomszédos El Hierro, Tenerife és La Gomera szigeteken is érezni lehetett.

Jelentősebb károkról nincsenek értesülések.

A vulkánkitörés óta naponta több tucat kisebb földrengést regisztráltak. Szakértők szerint, mivel ezek fészke több mint harminc kilométeres mélységben található, nem jelentenek jelentős veszélyt. Ugyanakkor azt jelzik, hogy a sziget déli részén található Cumbre Vieja aktivitása egyhamar nem fog lecsillapodni.

Mindez nem feltétlenül rossz hír a spanyol fennhatóság alatt lévő, 85 ezer lakosú sziget számára, hiszen a tűzhányó időközben egyfajta turisztikai látványosággá vált. Az RTVE szerint különösen a mostani hosszúhétége során vonzott a sziget sok látogatót.

A Cumbre Vieja tűzhányó ötven év szunnyadás nyomán szeptember 19-én kitört. A mintegy 1300 Celsius fokos olvadt kőzet több mint 2500 épületet semmisített meg, illetve 946 hektár területet borít megkövült láva az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálata szerint. A sziget hétezernél is több lakóját kellett evakuálni óvintézkedés gyanánt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?