A világon először szült természetesen egy mesterséges hasnyálmiriggyel bíró cukorbeteg kismama

Cambridge |

<p>Természetes szüléssel megszületett az első kisbaba a világon, akinek 1-es típusú cukorbeteg édesanyja szervezete mesterséges hasnyálmirigy segítségével termelte az inzulint egész várandóssága alatt.&nbsp;</p>

Az eszközt a Cambridge-i Egyetem kutatói fejlesztették ki. A mesterséges hasnyálmirigy új technológia, amely segíti a cukorbetegség kezelését várandósság idején, a módszer jelentősen csökkentheti a terhes nők halálozását és a halvaszületések számát.    A kisfiú kedden született a Norwichi Egyetemi kórházban, édesanyja az első a világon, aki a Cambridge-i Egyetemi Kórház kutatóközpontján kívül használta az eszközt. Három másik várandós nő, aki szintén mesterséges hasnyálmirigy segítségével jutott inzulinhoz, korábban császármetszés segítségével hozta világra gyermekét - olvasható az angliai egyetem honlapján.    A cukorbeteg kismamák gyermekei nagyobb arányban születnek valamilyen rendellenességgel, súlyuk jóval nagyobb lehet, a koraszülöttek aránya is nagyobb körükben, ötször nagyobb a halvaszületések száma, és háromszor nagyobb annak kockázata, hogy életük első hónapjában meghalnak.    A hasnyálmirigy termeli a szervezetben az inzulint, ez az egyik fő hormon, amely segít szabályozni a vércukorszintet. Az 1-es típusú cukorbetegeknél az inzulint termelő bétasejteket megtámadja a szervezet immunrendszere. A mesterséges hasnyálmirigy segíthet fenntartani az inzulintermelést, kordában tartani a cukorbetegséget.    A mesterséges hasnyálmirigy egy kicsiny hordozható eszköz, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy elvégezze egy egészséges hasnyálmirigy funkcióját a vércukorszint szabályozásában. A cambridge-i szakemberek által  megalkotott rendszer három egységből áll: egy folyamatos glükózmérőből és egy vele összeköttetésben lévő inzulinpumpából, valamint egy számítógépes algoritmusból, amely az inzulindózis számítását végzi.    A kutatók az év második felében tervezik tanulmányban közreadni eredményeiket. Ha az eredmények ígéretesnek bizonyulnak, akkor az új technológiai jóval több cukorbeteg nő számára teszi lehetővé, hogy terhességet vállaljon.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?