A világ legkisebb dinoszaurusztojását fedezték fel Japán nyugati részén, a fosszília 4,5 centiméterszer két centiméteres – közölték kedden japán paleontológusok.
A világ legkisebb dinoszaurusztojását fedezték fel Japánban
A tojás több mint 100 millió éves lehet és a korakréta földtörténeti időszakból származó kőzetrétegben találták Hjogo tartomány Tamba településénél. Súlya egykoron tíz gramm lehetett.
A Cukuba Egyetem és a hjogói Természeti és Emberi Tevékenység Múzeuma kutatói vizsgálták meg a megkövesedett leletet, akik úgy vélik, hogy egy kicsi, nem repülő theropodáé lehet a tojás.
A kicsiny dinoszauruszoktól alig maradt hátra csontvázmaradvány szemben a nagytestűekkel, mint a T.rex, amely szintén a hüllőmedencéjű dinoszauruszok két lábon járó csoportjába tartozó theropoda volt – mondta Tanaka Kohei, a Cukuba Egyetem kutatója, aki reményét fejezte ki, hogy a felfedezés segíti megvilágítani, miként szaporodtak a kistestű dinoszauruszok.
A tudósok által 2015 és 2019 között vizsgált kőzetréteg 110 millió éves. Benne négy tojásfosszíliát és mintegy 1300 tojáshéjdarabot találtak.
A legkisebb tojáslelet Himeoolithus murakamii nvet kapta.
A kutatók szerint a leletek azt mutatják, hogy a különféle kistestű dinoszauruszok együtt költöttek a térségben, amelyet a korakréta időszakból származó dinoszaurusz tojásfosszíliák egyik leggazdagabb lelőhelyenek tartják.
Dinoszaurosztojás-fosszíliákat találtak már máshol is, például Spanyolországban vagy Mongóliában, de többségük 5-7 centimter hosszú volt és mintegy 30 gramm súlyú.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.