Panoráma

A Viagra hasznos lehet az Alzheimer-kór ellen

Amerikai agykutatók szerint az impotencia elleni Viagra tabletta hatásos kezelés lehet az Alzheimer-kórban szenvedők számára.
MTI

2021. december 7. 10:45

Viagra
- Fotó: pixabay

A BBC hírportálja által ismertetett tanulmány szerint a clevelandi kutatók a Viagra hatását vizsgálták az agyban. A sejtek tesztelése kimutatta, hogy a gyógyszer néhány olyan proteint vesz célba, amelyek közrejátszanak a demencia e formájának kialakulásában.

A kutatók egy mintegy hétmillió beteg hat évet átfogó adatait tartalmazó adatbázist is elemeztek, és kiderült, hogy azoknál a férfiaknál, akik Viagrát szedtek, alacsonyabb volt az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata.

A Nature Aging című folyóirat friss számában megjelent tanulmányukban jelezték, hogy további kutatások szükségesek ebben a kérdésben.

Szakértők szerint azért izgalmasak az ilyen kutatások, mert egy már létező gyógyszer másféle felhasználása gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb válasz lehet egy vadonatúj gyógyszer kifejlesztésénél.

A szildenafil hatóanyagot tartalmazó Viagrát eredetileg szívgyógyszernek tervezték, mivel az erek ellazításával vagy tágításával javítja a véráramlást. Később felfedezték, hogy a szervezetben máshol is hasonló hatást fejt ki, többek között a pénisz artériáiban, és ezért sikeresen kezeli a merevedési zavarokat.     

A szakértők szerint azonban más felhasználási módjai is lehetnek. A szildenafilt férfiaknál és nőknél is alkalmazzák már a pulmonális hipertóniára, vagyis a tüdő megromlott vérellátásának kezelésére.

A közelmúltban azt is vizsgálták, hogy a hatóanyag segíthet-e a vaszkuláris demenciában, a demencia második leggyakoribb formájában szenvedő pácienseken.

Az új tanulmány eredményei arra utalnak, hogy az Alzheimer-kórnál sikeres kezelési mód lehet. Bár a betegség pontos oka nem ismert, de azt már felfedezték, hogy a páciensek agyában kóros fehérjelerakódások képződnek.

A clevelandi kutatócsoport megállapította, hogy a gyógyszer normálisnál nagyobb mennyiségű alkalmazása javította az agysejtek növekedését, és csökkentette a fehérjelerakódások képződését az emberi szövetekkel végzett laboratóriumi kísérletekben.

Feixiong Cheng, a kutatás vezetője elmondta, hogy miután sikerült kapcsolatot találniuk a szildenafil használata és az Alzheimer-kockázat csökkenése között, a következő fázisban véletlenszerű klinikai teszteket végeznek az elmélet bizonyítására, és a szildenafil Alzheimer elleni klinikai alkalmazásának igazolására.

Az agykutatás szakértője, Tara Spires-Jones – aki az Edinburgh-i Egyetemen folytat kutatásokat – szintén hangsúlyozta, hogy további vizsgálatokkal kell bizonyítani a szer Alzheimer elleni hatékonyságát. Mint mondta: miközben a tanulmány adatai tudományos szempontból ígéretesek, ennek alapján azért még nem kezdene el szildenafilt szedni a betegség megelőzésére.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
maszk

Szerdán ismét változnak a járványügyi óvintézkedések, jön az OP+-rezsim

uj

Kiderült, mely járásokban terjed leginkább az omikron

koronavírus-vakcina

Miért van egyre több pozitív az oltottak között? A szakértő válaszolt

Boris Kollár
Frissítve

Az ellenzék a koalíciót bírálja, amiért közülünk senki nem jelent meg Kollár kerekasztal-beszélgetésén

rendőrség

Elhitte, hogy 2 millió eurót nyert – 8 ezret kicsaltak tőle

Boris Johnson

Johnson: „Nekem senki nem szólt, hogy a parti szabályellenes volt”

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.