A vércsoport befolyásolhatja a koronavírus súlyosságát

koronavírus

A betegek génelemzése alapján egy nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy a vércsoport befolyásolhatja a Covid-19 súlyos kimenetelét.

Több ezer európai beteg génjeinek összehasonlításával azt az eredményt kapták, hogy az A vércsoportúak betegsége nagyobb eséllyel volt súlyos, mint a 0 vércsoportúaké.

A New England Journal of Medicine című szaklap aktuális számában megjelent tanulmány nem igazolta a vércsoporttal való összefüggést, de megerősítette a megfigyelést, amelyet egy korábbi kínai tanulmányban a témában tettek.

„Nagyon fontos lehet ez az összefüggés”

– mondta Parameswar Hari, a Wisconsini Orvostudományi Egyetem vérspecialistája.

Az olasz, spanyol, dán, német és más országbeli tudósok bevonásával készült tanulmány mintegy kétezer súlyos koronavírusos beteg egyes génjeit hasonlította össze több ezer olyan emberével, akik egészségesek voltak, a Covid-19 enyhe tüneteit hordozták vagy tünetmentesen estek át a fertőzésen.

Hat gén változatait hozták összefüggésbe a súlyos betegség valószínűségével, olyanok is voltak ezek között, amelyek szerepet játszottak abban, hogy ki mennyire lehet érzékeny a vírusfertőzésre. A vércsoportokat is vizsgálták.

Számos kutató jó ideje elemzi, miért lesznek egyesek súlyos betegek az új típusú koronavírustól, mások pedig alig érzik meg. Úgy tűnik, az idős kor növeli a kockázatot és a férfiak is sebezhetőbbek, de a tudósok más tényezők után is kutatnak.

„Négy fő vércsoport létezik: A, B, AB és 0, ezeket a vörösvértestek felszínén lévő fehérjék alapján kategorizálják” – mondta Mary Horowitz, a Nemzetközi Vér- és Csontvelő-transzplantációs Kutatóközpont tudományos igazgatója.

„A 0-s vércsoportú emberek hajlamosabbak arra, hogy bizonyos fehérjéket idegenként azonosítsanak, ez a vírus felszínén lévő fehérjékre is igaz. Az új koronavírus egy rokona okozta 2003-as SARS-járvány idején megfigyelték, hogy a 0-s vércsoportúak kisebb eséllyel lettek súlyos betegek” – magyarázta Hari.

A vércsoportok az egyéb betegségekre való fogékonyságot is befolyásolják, ilyenek a kolera, az E. coli baktérium okozta visszatérő húgyúti fertőzés, valamint a H. pylori miatti fekély és gyomorrák - mondta David Valle, a bostoni Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem genetikai intézetének igazgatója.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) eközben leállította hidroxiklorokin nevű maláriaellenes szerrel végzett kutatásokat, mivel tesztjeik alapján a hatóanyag nem csökkentette a halálozások számát a Covid-19 súlyos formájában szenvedők körében.

A szert – egyéb, HIV, ebola és szklerózis multiplex elleni anyagokkal együtt – 35 országban több mint 3500 páciens bevonásával kutatták, hogy hatásosak-e az új koronavírus okozta Covid-19-cel szemben.

Az Amerikai Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete (FDA) hétfőn vonta vissza a Covid-19-ben szenvedő páciensek hidroxoklorokines kezelésére kiadott különleges engedélyét, mivel „valószínűtlen” az eddigi tudományos ismeretek alapján, hogy tüdőmegbetegedés ellen hatásos lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?