Ugye, te is hallottad már azt a mondást, hogy Magyar ember evés közben nem beszél? Ez mind szép is lenne, de az embereknek – főként a gyerekeknek – gyakran ebéd vagy vacsora közben jut eszükbe a legfontosabb mondanivalójuk, hiszen ilyenkor van együtt a család.
A vacsoránál együtt a család
A vasárnapi ebéd sok családnál ünnepi esemény. Történt egyszer, hogy egyik vasárnap mintha ördög bújt volna a Kovács család fiaiba, nevetgéltek, hülyéskedtek, szórakoztak, nem bírtak magukkal, még az asztalnál sem. Állandóan rájuk kellett szólni, míg az édesapjukban fokozatosan ment fel a pumpa. Egyszer aztán elszakadt a cérna, és rájuk kiabált:
– Elég volt! Egy mukkot sem akarok többet hallani! Értettétek?!
Hirtelen csend lett, majd megszólalt a középső fia:
– Apu...
– Azt mondtam, csend! Amíg mindenki meg nem ette a levest, egy szót sem akarok hallani – mondta az apuka igen erélyesen.
Kínos csend következett. Mindenki ette a levest ügyelve arra, hogy még a kanál se érjen a tányérhoz. Még a légy zümmögését sem lehetett hallani. Szépen megvárták, amíg mindenki megette a levest. Mikor a legkisebb is végzett, megszólalt az édesapa:
– Na, mit akartál mondani, Ákos? Most már mondhatod.
– Azt, hogy kérek még egy kis tésztát a levesbe. (sn)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.