A Toyota is a Holdra tart új járművével

Toyota

A Toyota a japán űrügynökséggel együttműködve egy olyan járművön dolgozik, amely a Hold felszínének felfedezésére szolgál, és célja, hogy 2040-re az emberek a Holdon, majd a Marson élhessenek – közölték pénteken a vállalat illetékesei.

A Japán Űrkutatási Hivatallal közösen kifejlesztett jármű a Lunar Cruiser nevet kapta a Toyota Land Cruiser járművére emlékeztetve. Indítását a 2020-as évek végére tervezik.

A jármű azon az elképzelésen alapul, hogy az emberek biztonságosan esznek, dolgoznak, alszanak és kommunikálnak is másokkal az autókban, és ugyanez lehetséges a világűrben is – mondta el Szato Takao, aki a Lunar Cruiser projekt vezetője a Toyotánál.

A Gitai Japan Inc., a Toyota partnere kifejlesztett egy robotkart a Lunar Cruiser számára, amelyet különböző feladatok elvégzésére, például ellenőrzésre és karbantartásra készítettek. A kar végét cserélni lehet, így többféle szerszámként alkalmazható: ha kell lapátol, emel vagy söpör.

A Gitai vezérigazgatója, Nakanosze So hangsúlyozta, hogy a világűrben végzett munka veszélyekkel is jár az űrhajósok számára, ezért ezen a területen jól jönnek a robotok.

Az 1930-as években alapított Toyota mindig gondot fordított arra, hogy alaptevékenysége mellett mással is foglalkozzon. A vállalat belevágott házak, hajók, repülőgépek és robotok gyártásába is.

Japán fontosnak tartja az űrkutatásban való részvételt. A Hold-missziókból is kiveszi a részét, az ispace Inc. japán magánvállalat mások mellett leszálló és keringő holdjárókon dolgozik. Maezava Jusaku üzletember pedig a közelmúltban a Nemzetközi Űrállomásra is eljutott, és azt tervezi, hogy Elon Musk űrhajójával megkerüli majd a Holdat is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?