A Toyota C-HR Hybrid nem játszik környezetbarát autóra, mert az

Tokió egyik legizgalmasabb és legbámulatosabb negyede kétség kívül az Akihabara. Minden egyes házon villogó reklámok, hangosan üvöltő automaták az utcákon, az üzletek előtt gyakran robotok invitálják a járókelőket bevásárlásra – nem viccelek, olyan robotok, amelyek érzékelik az embert, a fejét, ránéznek a járókelőkre, japánul mondanak egy két mondatot és kezükkel a bejáratra mutatnak, illedelmesen meghajolnak és arra kérik az embereket, hogy fáradjanak be. Emellett magas épületek, amelyek mindegyikében játékautomaták százai villognak az egyes emeleteken, zenélnek, ordítanak, tizenéves iskolás diáklányokra emlékeztető miniszoknyás, beazonosíthatatlan korú lányok üdvözölnek s szólítanak meg, hogy játsszak valamilyen játékot. Totális zűrzavarnak tűnik, de még ennek az őrült világnak is megvan a maga japános rendje, tökéletessége. S pontosan ilyen közegbe képzelem, ilyen világból származik a Toyota C-HR. Minimum a szokatlan, merész külseje és az utastér dizájnja miatt, mert az, ami a motorházban rejlik, már valami másról szól.

Minőség

A C-HR hibrid változata csak minimálisan különbözik a klasszikus modelltől, s aki nem veszi észre az autó oldalán található Hybrid feliratot, az tán észre sem veszi az eltérést. Kétség nem fér hozzá, hogy ezt az autót egyszerűen lehetetlen nem észrevenni az úton vagy a parkolón, ilyen formával én még egyetlen szériagyártású modellnél sem találkoztam. Annak ellenére, hogy nem beszélhetünk abszolút újdonságról, s az utakon is nemegy C-HR-t látni, a járókelők egyszerűen megcsodálják.

Az, amit a külvilág nem lát, viszont sokkal fontosabb. Az extravaganciát kellő mennyiségben kiélvezheti a sofőr is, az utastér ugyanis ugyanolyan őrült jól mutat, mint a külső. Ráadásul első ránézésre és tapintásra is evidens, hogy minőségi kivitelezésről beszélünk. Tán két apróságon változtatnék: jó lenne, ha a multimédia rendszert nem csak az érintőképernyő segítségével lehetne vezérelni, illetve kicsit visszavennék az utastérben a a lakkozott, csillogó sötét műanyag felületből – mint minden autóban, itt is érvényes, hogy ezek a felületek gyorsan bekoszolódnak, s jobban látni rajtuk a lerakódott port. Ettől eltekintve viszont az utastérből nagyon jó benyomásom volt. Még a hátsó üléseken is kényelmesen elférnek, igen, a kisebb ablakok miatt rosszabb a kilátás, a tetszetős külsőnek viszont sajnos ez az ára.

Meghajtás

Aki a hibridmeghajtáson gondolkozik, annak gyakorlatilag csak egy választása van. 1,8 literes négyhengeres erőforrás, melynek teljesítményéhez jelentősen hozzásegít a jó minőségű elektromotor. Nehéz lenne olyan hibridrendszert találni, amely olyan jól működne, mint ez a C-HR-ben. Hiába, a Toyotának egyszerűen többéves tapasztalata van ezzel a meghajtással, s ezt a gyakorlatban is megérezni. Az autó alapban áramra megy, nem fogyasztja az üzemanyagot, a gázpedál erőteljesebb letaposásánál azonnal bekapcsol az 1,8 literes benzinmotor, ám amint konstans sebességen haladunk, visszakapcsol az elektromotor. A 90 kW 122 lóerős teljesítmény elég ahhoz, hogy határozottan és szükség esetén gyorsan tudjunk előzni vagy gyorsulni. Ami kissé zavaró, hogy az e-CVT váltó erőteljesebb gázolásnál a csillagos égig tárcsázza fel a fordulatszámot, ahhoz, hogy lenyugodjon, mindig kicsit fel kell engedni a gázpedálra gyakorolt nyomásból.

A hibrid modellek esetében viszont a váltó, a dinamika vagy a gyorsaság mellékes, a legfontosabb kérdés, hogy reálisan csökkenti-e az üzemanyag-fogyasztást, vagy sem.

A Toyota gyári adatai szerint a C-HR-nek városban 3,4 liter üzemanyagot kellene fogyasztania 100 kilométeren, a reális gyakorlat ennél magasabb értéket, 5,4 litert mutatott. Sztrádán a különbségek már valamivel kisebbek. 130 km/órás sebességnél az elektromotor már nem jut szóhoz, s itt a fogyasztás majdnem elérte a hat litert – le a kalappal. Országúton, faluk között a reális fogyasztás viszont a 3,5 litert sem éri el, amitől majdnem elájultam. Mindez annak köszönhető, hogy az elektromotor nagyon gyakran átveszi vagy kiegészíti a benzinmotor munkáját. Az elemek ráadásul nagyon hatékonyan és gyorsan újratöltődnek például fékezésnél, így az alternatív meghajtás jóformán megállás nélkül elérhető.

Megéri

Ha belegondolok, hogy a klasszikus, 1,2 (116 LE) benzinmotoros változat csak 1800 euróval olcsóbb, határozottan a hibridet választanám. A fogyasztási értékek is egyértelműen a hibrid mellett szólnak, hiszen míg az alternatív meghajtásnak köszönhetően ötliteres átlagot értem el a pusztán benzines négyhengeres erőforrás fogyasztási mutatója merészen túllépi a hét litert – ezt a különbséget tankolásnál már megérezni.

Igen, a tesztelt járgány ára enyhén túllépte a 30 ezer eurót, ám ehhez a számos kiegészítő extra felszerelést is beleszámolták. Kétezer eurót megspórolnak, ha lemondanak a karosszéria kétszínű metálfényezéséről vagy az extra audiorendszerről. Ha a többi extrától is elbúcsúznak, az autót már 25 590 euróért hazavihetik. A C-HR esetében pedig nem az extrák, hanem a hibrid meghajtás a lényeg.