A továbbtanulási problémák

Minden évben eljön ez az idő, amikor dönteni kell továbbtanulni szándékozó gyermekeink sorsa felől. A továbbtanulással kapcsolatban ugyanazok a gondok jelentkeznek, mint az iskolakezdésnél. Itt is a helyes időponttól függ a siker vagy a kudarc. Hangsúlyoznunk kell, hogy leginkább a jó adottságúak a veszélyeztetettek. Náluk a legvalószínűbb, hogy intellektuális képességeik miatt rosszul mérik fel érettségüket. Ezért aztán iskolai teljesítményük elmarad átlagosabb, de szorgalmasabb társaik teljesítménye mögött. A tehetségesebb fiatalok eleven szelleme és gazdagabb fantáziája könnyebben eltérül. Jobban foglalkoztatja őket, hogy a környezetükben előforduló összetett és érdekes jelenségeket felfedezzék, megértsék. Ezért kevesebb idejük marad a kötelező penzumokra, tízéves korukban még nem ízlik nekik a gimnázium határok közé szorított, szigorúan rendezett tantárgyi struktúrája (és tagoltsága).

Ha tehát az ilyen gyereket a negyedik általános után nyolcéves gimnáziumba íratják be, könnyen előfordul, hogy mind ő, mind a tanulmányi előmenetele megsínyli a döntést. Nem ritka, hogy súlyos szellemi túlterheltség tünetei jelentkeznek, és később alig megszüntethető intellektuális gátlási állapot lép fel nála. Hiába a jó kapacitás, ha nem társul hozzá a szellemi munka iránti érdeklődés és a tananyagban való elmélyülés öröme, az erőfeszítés és kitartás készsége. A felsőbb iskola nagyobb munkatempót és tanulási készséget, a logikus és az absztrakt gondolkodás nagyobb biztonságát kívánja meg – és ezek olyan tényezők, amelyeket a szülők és az általános iskolai pedagógusok gyakran alábecsülnek. Fontos tehát, hogy a gimnáziumba iratkozó fiatalban meglegyen az a pszichikai állóképesség, aminek birtokában fel tud nőni a felsőbb iskolai feladataihoz. Szüksége van arra is, hogy megszokja a szaktárgyi rendszert és a gyakran cserélődő tanárokat (utóbbiak nálunk az általános iskola felső tagozatára is jellemzőek). De legalább ilyen fontos a jó kontaktuskészség és az egészséges önbizalom, hogy feszült helyzetekben és az osztálytársak közti rivalizálásban is helyt tudjon állni.

A túlságosan érzékeny gyermekek szorongásuk, gátlásaik miatt nem tudnak kibontakozni. Van egy másik gyermekcsoport, ők az alkotóképességgel megáldott gyerekek, akik tízévesen még álomvilágban élnek. Nekik nagyon nehéz az iskolai követelményeket elfogadni, különösen nyelv tanulásakor érik őket kudarcok.

Nincs olyan fiatal, aki – ha mindeddig becsületesen helytállt a tanulásban, bizalmat élvezett mindenki részéről – most egyszerre csak fütyül az egészre, és gyűjti a rossz osztályzatokat. Éppen ellenkezőleg! Nekik a legkínosabb a megváltozott helyzet. Ezt kellene tudniuk a szülőknek, mert az ő magatartásukon nagyon sok múlik. Semmiképpen sem szabad a fiatalt iskolai sikertelensége miatt vádolni, csökkent értékűnek tartani. Nemcsak igazságtalan az ilyen magatartás, de veszélyes rövidzárlati reakciók, tartós krízisállapotok, depresszió okozója is lehet. A bajokat általában még az is tetézi, hogy teljesen rosszhiszeműen a jóakarat, az érdeklődés hiányával, az erőfeszítésekre való képtelenséggel vagy tehetségtelenséggel vádolják az ilyen gyereket, és emiatt továbbtanulásra alkalmatlannak nevezik. Komoly erőfeszítést igényel, míg ennek ellenkezőjéről sikerül meggyőzni a családot és az iskolát. A jó családi nevelés megalapozhatja a tudásszomjat, a kitartást és más, iskolaérettséghez szükséges tulajdonságokat, hogy azután ne érezze túl nagyoknak az iskolai követelményeket. A siker titka az iskolai sikeresség szempontjából az a tény, hogy a szülő bízzon gyermeke tanulmányi eredményeiben. A család együtt örüljön a jó jegyeknek, a sikertelenséget pedig közösen, higgadt megfontolás közepette igyekezzenek megoldani. A nyugodt légkör hozzájárul az eredményesség fokozásához, mely tudjuk, a sikerélményhez vezet.