Panoráma

A tiltakozások ellenére jóváhagyták az alagútépítés tervét a Stonehenge körzetében

A régészek, környezetvédők, druidák tiltakozása és a tervezési felügyelőség javaslata ellenére a brit közlekedési miniszter jóváhagyta, hogy alagút építésével csillapítsák a gépkocsiforgalmat az angliai Stonehenge körzetében - adta hírül a BBC News.
MTI

2020. november 13. 17:48

stonehenge
- Kép: Wikipedia

A leghíresebb brit őskőkori műemlék mellé tervezett mintegy három kilométer hosszú alagút építése annak a kétmilliárd font költségvetésű útfelújítási programnak a része, amellyel a világörökség részét képező 25 négyzetkilométernyi terület közlekedési problémáit akarják megoldani.

A Stonehenge, Európa egyik legjelentősebb őskőkori építménye mintegy 5000 éves, a világ egyik csodájaként tartják számon.

Grant Shapps közlekedési miniszter annak ellenére hagyta jóvá a projektet, hogy a tervezési felügyelőség azt javasolta, vesse el azt. A tárcavezető szerint azonban az alagút több hasznot hoz, mint amennyi kárt okozna.

Régészek aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a munkálatok káros hatással lesznek a Stonehenge-re, mivel az alagút néhány száz méterre húzódik majd a világörökség részét képező területtől.

"Az alagút mindkét végén a tájat kivájják egy autóút és a hatalmas alagútbejáratok számára, nagy csomó betont építenek be, nagy útkereszteződések lesznek a világörökségi terület mindkét oldalán. Ez nagyfokú pusztítást jelent" - hangoztatta Kate Fieden régész.

A brit kormány 2015-ben állt elő először a tervvel, ám az ellenállást váltott ki műemlékvédelmi csoportok körében, amelyek legalább egy négykilométeres alagút építését szorgalmazták, mondván, csak egy hosszabb alagút nyújthatna kellő védelmet a Stonehenge-nek.

A tervezet bírálói azon félelmüknek is hangot adtak, hogy az alagútból kiszűrődő fénysugarak károsítani fogják a kőtömbökből és földsáncokból álló építmény eredeti küldetését, a téli és a nyári napfordulók megünneplését. A kormány ezért később megváltoztatta az alagút nyomvonalát, hogy kijárata ne zavarhassa a lemenő nap látványát a téli napfordulón.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Ipolyság0101

A magyar kormány titokban vásárolt szlovákiai ingatlanokat

VIDEÓ: Gyászos a járványtérkép, elszabadult energiaárak – Heti tallózó

VIDEÓ: Gyászos a járványtérkép, elszabadult energiaárak – Heti tallózó

Gyimesi György

Elnapolják a Csemadokról szóló törvényt?

megemlékezés

Az 1956-os forradalomra emlékeztek Dunaszerdahelyen

Eduard Heger

Heger: Szlovákia segíteni fog Litvániának a határvédelemben

Új Szó

Miről ír a szombati Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.