A szovjet hadsereg 70 éve foglalta el az akkor japán fennhatóság alá tartozó Kuril-szigeteket

A Kuril-szigetek vitatott hovatartozású déli csoportja mintegy ötezer négyzetkilométernyi terület a Csendes-óceánon, a Szahalin-félszigettől délre, a japán szigetvilágtól északkeletre, nem egészen négy kilométerre a japán felségvizektől. Négy szigetből, szigetcsoportból áll: a 3184 négyzetkilométer területű Iturup (japánul: Etorofu), az 1499 négyzetkilométernyi Kunasir (Kunasiri), a 253 négyzetkilométeres Sikotan szigetből és a 100 négyzetkilométeres Habomai-sziklazátonyból.    A Kuril-szigeteken található több mint 100 tűzhányó miatt a terület termálvízben és geotermikus energiában gazdag, bővelkedik ásványlelőhelyekben (kén, vas, réz, arany) - a világon egyedül itt található meg a rénium nevű ásvány -, a szigeteket övező tengeren számottevő halászat folyik, és a tengerfenék jelentős olaj- és földgázkészleteket rejt. Oroszország számára stratégiailag kitüntetett fontosságú övezetről van szó, mert a szigetek között folyó meleg áramlat teszi lehetővé, hogy a távol-keleti flotta Vlagyivosztokból bármikor kijusson a Csendes-óceánra.    1945. augusztus 15-én Hirohito japán császár bejelentette Japán kapitulációját. A szovjetek három nappal később megtámadták a Kuril-szigeteket, a területre az 1945. február 11-én létrejött jaltai megállapodás alapján formáltak jogot. A háborút lezáró japán megadási nyilatkozatot szeptember 2-án a Tokiói-öbölben horgonyzó amerikai USS Missouri hadihajó fedélzetén írták alá a felek. A kapituláció után a szövetséges csapatok főparancsnoka, Douglas MacArthur amerikai tábornok a Kuril-szigeteken állomásozó japán erők fegyverletételének fogadását a szovjet hadseregre ruházta, 1946. januári direktívájában pedig arra utasította a japán kormányt, hogy a Kuril-szigeteket vonja ki joghatósága alól. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége mindezek alapján 1946. február 2-án szovjet felségterületnek nyilvánította a Kuril-szigeteket és Dél-Szahalint.   Japán azonban mind a mai napig fenntartja követelését a négy legdélebbi szigetre: Kunasirra, Iturupra, Sikotanra és a Habomai-sziklazátonyra, amelyeket a japánok együttesen Északi Területeknek is neveznek. A konfliktus hetven év elteltével is akadályozza a Tokió és Moszkva közötti békeszerződés aláírását, és meggátolja a gazdasági világhatalom és nagy energiaexportőr Japán, valamint a jelentős szénhidrogén-lelőhelyekkel és hatalmas felvevő piaccal rendelkező Oroszország kapcsolatainak fejlődését.    A területi vita rendezése felé 1956-ban tették meg az első lépést, a két ország diplomáciai kapcsolatainak helyreállításakor a felek közös nyilatkozatot fogadtak el. A békeszerződés létrejöttének fejében Sikotan szigete és a Habomai-sziklazátony visszaadásának lehetőségéről állapodtak meg. A nyilatkozatot mindkét fél ratifikálta, az ENSZ-ben is bejegyeztették, tehát a szerződés státusát kapta. A megállapodást annak idején végül mégsem írták alá, mert Japán 1960-ban védelmi szövetséget kötött az Egyesült Államokkal, és emiatt a Szovjetunió visszakozott. Formális békeszerződés azóta sincs a két ország között. Tokió az 1960-as évektől a Szovjetunióval, majd Oroszországgal fenntartott gazdasági együttműködést idővel területi engedményekhez kezdte kötni.    A Szovjetunió 1991-es széthullását és a hidegháború megszűnését követően Borisz Jelcin orosz elnök 1993. októberi tokiói látogatásán Oroszország nevében érvényesnek ismerte el az 1956-os megállapodást, de az aláírást nem kötötte határidőhöz. Azóta is a japánok által 1993. évi nyilatkozatnak nevezett okmány szolgál a tárgyalások alapjául, bár Tokió nem fogadja el, hogy az 1956. évi megállapodás szerint a négy kérdéses szigetből csak kettő kerülne vissza Japánhoz.    A 2002. évi egyeztetésen előterjesztett japán javaslat értelmében Oroszország a két kisebb szigetet visszaadná, majd a békeszerződés megkötése után döntenének a fennmaradó két - nagyobb és népesebb - sziget jogállásáról és hovatartozásáról. Az orosz vezetők hivatalos nyilatkozataikban az ország területi egysége mellett álltak ki. Felvetődött az is, hogy a szigetek jogilag Oroszországhoz tartoznának, de Japán 99 évre bérbe venné a területet. Moszkva és Tokió külügyminiszteri szinten rendszeresen egyeztet, keresik a kölcsönösen elfogadható megoldást a vita lezárására, de gyors megoldásra egyik fél sem számít. Vlagyimir Putyin 2012-ben, harmadik elnöki ciklusát megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy kiemelt figyelmet fog fordítani az ázsiai és csendes-óceáni térséggel való együttműködésre. Az elmúlt években számos alkalommal találkozott Abe Sindzó japán kormányfővel, de a területi vitában nem jutottak dűlőre. Putyin elnök 2014-ben bejelentette, hogy Oroszország számottevően megnöveli katonai jelenlétét a szigeteken, a tervek szerint 2016-ra az Iturupon és a Kunasiron katonai telepeket hoznak létre.