A Szojuz TMA–13 csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz

<p>A Szojuz TMA–13 űrhajó kedden, a tervezett magyar idő szerinti 10 óra 33 percnél néhány perccel korábban csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz – közölték a Moszkva melletti repülésirányító központban (CUP). A vasárnap Föld körüli pályára juttatott űrhajóval a 18. expedíció érkezett az űrállomásra.</p>

Tagjai az orosz Jurij Loncsakov és az amerikai Michael Fincke, s velük tart hatodik űrturistaként az amerikai Richard Garriot.

Az űrállomáson Oleg Kononyenko és Szergej Volkov, valamint az amerikai Gregory Shemetoff várja az érkezőket. A dokkolást az irányítóközpontban figyelemmel kísérte az űrállomás parancsnokának, Szergej Volkovnak, valamint az űrturista Richard Garriotnak az édesapja, Alekszandr Volkov és Owen Garriot orosz, illetve amerikai űrhajós.

Az űrhajó és az űrállomás közötti átjárót a nyomás kiegyenlítése és a légmentes csatlakozás ellenőrzése után, magyar idő szerint 11.55-kor szándékoznak kinyitni. Volkov és Kononyenko a Szojuz TMA-13 fedélzetén Garriot társaságában kilenc nap múlva visszatér a Földre, Shemetoff az új expedíció tagjaként még novemberi dolgozik majd a világűrben.

Ez az expedíció az utolsó, amely három főből áll, jövő év tavaszától hat főre bővítik az állomás személyzetét. Az addigi fél évben az orosz program keretében az űrhajósok kilépnek az űrbe, két amerikai űrkompot és két Progressz teherszállító űrhajót fogadnak, s több mint 50 kísérletet hajtanak végre csak az orosz űrkutatási program alapján, nem szólva az amerikai, európai és más kísérletekről.

Richard Garriot űrturista szintén több kísérletet végez, amelyek egy részét ő, más részét számos ország űrügynöksége dolgozta ki. Egyebek közt fehérjeproteineket fog "építeni", amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak új gyógyszerek kifejlesztéséhez, továbbá fényképeket készít a Föld több területéről, amelyeket majd a 35 évvel korábban készült felvételekkel hasonlítanak össze, hogy kimutassák, hol következtek be a környezetben jelentős változások.

Emellett Garriot magával vitte az űrállomásra az általa A halhatatlanság tárának nevezett adathordozót, amelyen a legjelentősebb kortárs tudósok és művészek génállományának térképét, továbbá az emberiség legfontosabb tudományos eredményeiről szóló információkat rögzítették.

Garriot számítógépes fantáziajátékok kidolgozásával szerzett hírnevet magának, s később saját kiadót alapított többek között apjával és fivérével ilyen játékok gyártására és kiadására, így szerezte millióit. A hírek szerint ő az első, akinek a korábbi 20 millió dollár helyett már harmincnál is többe kerül az űrutazás.

Érdekesség, hogy Garriot az első űrturista, akinek édesapja űrhajós volt (1973-ban és 1986-ban repült), az űrben találkozik Szergej Volkovval, Alekszandr Volkov orosz űrhajós fiával, s vele együtt tér vissza a Földre.

Az idősebb Volkov 1985 és 1991 között összesen 391 napot töltött az űrben. A Mir űrállomás fedélzetén Szergej Krikaljovval ők voltak az utolsó két szovjet állampolgár. Mire visszatértek, a Szovjetunió felbomlott... (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?