Pozsony. „Ne várjunk jövő májusig vagy a schengeni rendszer bevezetéséig.
A személyi igazolvány van most terítéken
Pozsony. „Ne várjunk jövő májusig vagy a schengeni rendszer bevezetéséig. Tegyük már most teljesen átjárhatóvá a több mint hatszáz kilométeres közös határt, teremtsünk meg minden szükséges politikai és egyéb feltételt ahhoz, hogy a szlovákiai és a magyar vállalkozók, önkormányzatok, kistérségek összefoghassanak és jobban kihasználhassák adottságaikat, hogy még felkészültebben léphessenek az Unióba” – jelentette ki lapunknak nemrég Rudolf Schuster államfő. Értesülésünk szerint már tárgyalást is kezdeményezett Vladimír Palko belügyminiszterrel erről a témáról. A belügyi tárca sajtóosztályától kapott információk szerint a belügyminiszter és az államfő valóban találkozott, még a múlt pénteken. „A minisztérium jelenleg vizsgálja a Magyarországra utazás lehetőségét csak a személyi igazolványt használva útiokmányként” – áll a tegnap lapunkhoz eljuttatott elektronikus levélben, amelyet Ľubomíra Hutterová, a tárca sajtóosztályának munkatársa fogalmazott meg Boris Ažaltovič szóvivő nevében. Ebben egyebek között arról is szó esik, hogy Palko már erről tanácskozott két héttel ezelőtti találkozóján Lampert Mónika magyar belügyminiszterrel. Mindketten kívánatosnak tartják a határ átjárhatóbbá tételét, pontosabban azt, hogy elég legyen csupán a személyi igazolványt felmutatni a határállomáson.
A két ország egyébként nemrég kormányközi egyezményt kötött a határátlépés új alapokra helyezéséről. A liberalizáció tehát már megkezdődött, ám tapasztalataink szerint a gyakorlatban egyelőre még nem sok minden változott. (szge, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2003. 10.28.
Határátlépés: egyszerű, de még nem nagyszerű
2003. 10.28.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.