A szem igazat mond

A szem a lélek tükre.

A szem a lélek tükre. Azonban vigyázat: nem mindegy, hogy melyik tükörbe nézünk! Ha kíváncsiak vagyunk a velünk beszélő ember érzéseinek külső megnyilvánulására, a bal szemébe kell nézni – figyelmeztetnek az amerikai ideggyógyászok, arra hivatkozva, hogy a bal szem az agy jobb oldalán található érzelmi központtal van kapcsolatban.

A Föld egy más táján sajátos módon igazolták ezt a véleményt. „Ha fényképezik, vagy az arcképüket festik, a nők inkább a bal, míg a férfiak a jobb oldalukat tartják az objektív, vagy a festő elé.” A melbourne-i egyetem kutatói szerint ez azért történik, mert az arc bal oldala jobban kifejezi az érzelmeket. Ami pedig a nőket illeti, megérzésüknek az a magyarázata, hogy ők „tudat alatt is érzelmi alapon szemlélik a világot.” ĺme a bizonyíték. Különböző korokból előkerestek 1500 festményt, illetve fényképet – és megdöbbentek. A nők 68 százaléka a bal oldalát mutatta! A kísérletet vezető pszichológus ezután önként vállalkozókat kért: „álljanak modellt egy tervezett családi csoportképhez, de az érzelmeiket ne mutassák ki.” A nagy többség a bal oldalát részesítette előnyben. Amikor csak igazolványképet készítettek velük, a jobb oldal is szerephez jutott. „Ha az emberi arc érzelmet fejez ki, a bal oldalé az intenzív szerep. Ez az aszimmetria abból adódik, hogy az arc bal oldalát a jobb agyfélteke szabályozza s ez az érzelmek szempontjából meghatározó. A nők pedig, mint közismert, jobban kifejezik az érzelmeiket, mint a férfiak.”

A beszélgetőtárs lelkületéről tehát az arc árulkodik, ott is a szem és a homlok. Az utóbbin a mosollyal járó ráncok is beszédesek. A száj azonban más, soha ne bízzunk benne! – mondják a pszichológusok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?