A szarajevói merénylők rövid utóélete

A merénylők pere 1914. október 12-én kezdődött és 14 napig tartott. 25 vádlott állt hadbíróság elé felségárulás, gyilkosság, ill. társtettesként ezek elősegítése vádjával. A merényletben aktívan részt vevő személyek mindannyian elkerülhetetlenül szükségesnek vallották a tettüket. Forradalmárnak mondták magukat, s nem tagadták Ausztria iránti gyűlöletüket. Hangoztatták, hogy céljuk az osztrák–magyar elnyomás alatt sínylődő valamennyi szláv nemzet felszabadítása volt. Nedeljko Csabrinovics arról beszélt, hogy meggyőződése szerint Ferenc Ferdinánd háborúra készült Oroszország ellen: „Mi, boszniai szerbek nem akartunk háborút Ausztria és Oroszország között. Mi is szlávok vagyunk..." Gavrilo Princip úgy fogalmazott, hite szerint minden horvátnak és szerbnek gyűlölnie kell a Monarchiát, a trónörökösnek azért kellett meghalnia, mert germán volt, a szlávok ellensége. Bár a vallomások gyakran ellentmondtak egymásnak, a vádlottak jobbára kitartottak amellett, hogy a merénylet saját tervük volt, nem volt megbízójuk.  Ítélet Principék ügyében Október 28-án a bíróság kimondta az ítéletet. Tekintettel arra, hogy húsz éven aluli vádlottakat nem ítélhettek halálra, Princip, Grabezs és Csabrinovics húsz–húsz év fegyházat kapott. A 23 éves Danilo Ilicset, Veljko Csubrilovicsot, a fegyvereket szállító és elrejtő Misko Jovanovicsot, valamint az előkészületekben küldöncként szerepet vállaló, a merénylők mozgását segítő két parasztot, Nedjo Kerovicsot és Jakov Milovicsot azonban kötél általi halálra ítélték. Kerovics és Milovics a császártól később kegyelmet kapott, a többieket felakasztották. Principet és társait az ítélethirdetés után a theresienstadti (Terezín, Csehország) katonai fegyházba eszkortálták, ahol a szigorított körülmények, az éjjel- nappal viselt tízkilós bilincs, a hiányos táplálék hamar felőrölte őket. A fogház jegyzőkönyvének feljegyzése szerint Princip 1918. április 28-án, 18 óra 30 perckor halt meg. Még aznap éjjel, titokban temették el a helyi temetőben. A négy jelenlevő katona egyike felvázolta a temető tervrajzát, megjelölte rajta a sír helyét. 1920-ban így tudták kihantolni Princip földi maradványait. Átszállították Szarajevóba, és bajtársainak hamvaival együtt közös sírboltba temették.  A szerb katonai szál Bár a szarajevói merénylet előkészítésével, okaival, körülményeivel kapcsolatban máig sok fáma él, a történetírás mára megegyezik abban, hogy az ötlet a szerb titkosszolgálatnál magas beosztásban tevékenykedő Dragutin Dimitrijevics ezredes (fedőnevén Ápisz) fejéből pattant ki, és ő választotta ki a merénylet végrehajtóit is. Principben, Csabrinovicsban és Grabezsben nemcsak a nacionalista meggyőződés volt a közös, hanem az is, hogy mindhárman tuberkulózisban szenvedtek. Nem volt hát sok veszítenivalójuk: vállalták a kiképzést, ahogy a feltételezhető sorsot is (a terv az volt, hogy a sikeres merénylő azonnal öngyilkos lesz). A merénylet terve a szerb katonai körökhöz, azon belül a Fekete Kéz (ill. más néven Egyesülés vagy Halál) nacionalista tiszti csoporthoz kapcsolódott, de Nicola Pasics szerb miniszterelnök tudomást szerzett a készülő akcióról, és hogy elkerülje az esetleges háborús konfliktust, a három fiatalember visszahívására utasította Dimitrijevicset. Az ezredes azonban csak látszatintézkedéseket tett ennek érdekében. Dimitrijevics, aki a végeredményt tekintve összehozta a casus bellit, nem érte meg a háború végét. A sokat tudó, sok szálat mozgató ezredes saját kenyéradó gazdái számára is egyre kellemetlenebbé vált. Karagyorgyevics Sándor – később az első jugoszláv király, aki a háború éveiben régensként uralkodott – magára nézve is veszélyesnek tartotta a hírszerzés fejét. 1915 utolsó heteiben letartóztatták Ápiszt és az Egyesülés vagy Halál több más vezető tagját. Az ún. szaloniki perben az volt a – nyilvánvalóan konstruált – vád ellenük, hogy összeesküvést szerveztek a hadseregben, és meg akarták gyilkolni Sándort, valamint Pasics miniszterelnököt. (A vizsgálat során a szarajevói merénylet is terítékre került, Dimitrijevics itt beszámolt saját szerepéről.) A hadbíróság ítéletét – golyó általi halál – 1917. július 26-án hajtották végre.    [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"153568","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"214","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A szarajevói hetek Gavrilo Princip (1894–1918) Miután Ausztria-ellenes kijelentései miatt kicsapták a gimnáziumból, 1912-ben Belgrádba költözött, ott folytatta a tanulmányait. Belépett a Mlada Bosna szervezetbe, melynek tagjai Bosznia Szerbiához való csatolásáért küzdöttek. Az első balkáni háborúban Princip a szerb hadsereg katonájaként vett részt. 1914-ben Csabrinoviccsal és Grabezzsel együtt tagja volt annak a szűkebb hármas csoportnak, melyet Szerbiában készítettek fel a Ferenc Ferdinánd elleni merényletre: Dimitrijevics ezredes, a szerb titkosszolgálat vezetője, illetve jobb keze, Tankosics őrnagy mindhármuknak pisztolyt, 2-2 bombát és ciánkapszulát adott. Szarajevóban Princip adta le a végzetes lövéseket. Azonnal letartóztatták. Mivel a tett elkövetésekor még nem volt 20 éves, nem halálra, hanem 20 év fegyházra ítélték. 1918 áprilisában csonttuberkulózisban halt meg. Nedeljko Csabrinovics (1895–1916) Apja az osztrák rendőrség besúgója volt. 14 évesen abbahagyta a tanulást, különböző alkalmi munkák után betűszedőként dolgozott, egy időben egy belgrádi anarchista nyomdában. 1912-ben egy sztrájk szervezése miatt kitiltották Szarajevóból, ekkor tért vissza a szerb fővárosba. A Ferenc Ferdinánd elleni merényletre szervezett csoport szűkebb magjához tartozott. 1914. június 28-án ő dobta a bombát a trónörökös kocsijára, de a bomba a konvoj negyedik járműve alatt robbant fel. Csabrinovics az utasításoknak megfelelően azonnal lenyelte a ciánkapszulát és a Miljacka folyóba vetette magát. Az esést túlélte, a méreg pedig csak hányást okozott. A helyszínen őrizetbe vették. A tárgyaláson bűntudatának adott hangot. 20 évre ítélték. 1916 januárjában halt meg tuberkulózisban.     Trifko Grabezs (1896–1916) Egy szerb ortodox pap fia volt. Belgrádi tanulmányai alatt barátkozott össze Princippel és Csabrinoviccsal.Ő volt az Appel rakparton felállt lánc utolsó tagja, de nem használta a fegyverét. A merénylet után hazatért, a pisztolyt és a bombát elrejtette. Danilo Ilics vallomása alapján tartóztatták le néhány nappal a merénylet után. Ellentétben Princippel, aki azt állította, hogy nem bűnöző, Grabezs elismerte bűnösségét. 20 évre ítélték. A fogságban, tuberkulózisban halt meg. DaniloIlics (1891–1915) Tanító volt, a merénylet előtt újságíróként dolgozott. Ő volt az akció helybeli vezetője, ő szervezte be Popovicsot, Csubrilovicsot és Mehmedbasicsot. A merénylet napján Ilics fegyvertelen volt, övé volt a mozgó pozíció, a többieket buzdította és a helyzetet értékelte. Az események után néhány nappal egy rendőrségi rutinellenőrzés során vették őrizetbe, az terelte rá a gyanút, hogy nála szállt meg Princip. Ilics megtört, és vallomást tett az összeesküvés többi résztvevője ellen. Ennek ellenére kötél általi halálra ítélték és 1915 februárjában a szarajevói fegyházban kivégezték.  Cvjetko Popovics (1896–1980) A merénylet idején diák volt. 1914. június 28-án egy pisztollyal és egy bombával állt az Appel rakparton, de semmit sem tett. Kilenc nappal később, Ilics vallomása alapján tartóztatták le. 13 év börtönbüntetésre ítélték. A többiekhez hasonlóan Theresienstadtban raboskodott, a Monarchia összeomlása után kiszabadult. Később a Szarajevói Múzeum néprajzi osztályának kurátoraként dolgozott. A szarajevói merénylet 50. évfordulójakor úgy nyilatkozott: ha tudta volna, hogy a merénylet háborúhoz vezet, nem hagyta volna magát beszervezni. 84 évet élt.   Vaso Csubrilovics (1897–1990) A merénylet idején mindössze 17 éves diák volt. Bátyja, Veljko is részt vett az összeesküvésben, segítséget nyújtott a merénylőknek (rajta 1915-ben végrehajtották a halálos ítéletet). Csubrilovics egy bombát kapott, de nem lépett akcióba. Körülbelül egy héttel a merénylet után Ilics vallomása alapján letartóztatták.16évre ítélték. A Monarchia összeomlása után kiszabadult. 1946 és 1950 között a Jugoszláv Szocialista Köztársaság mezőgazdasági, majd erdészeti minisztériumát vezette, később egyetemi tanárként dolgozott. 93 évet élt.  Mehmed Mehmedbasics (1887–1940?) Bútorasztalos volt. A merénylők között ő volt az egyetlen muzulmán. Ennek ellenére a nagyszerb gondolat híveként már korábban is kapcsolatban állt a szerb nacionalista mozgalmakkal. A merénylet napján övé volt az első pozíció a sorban, de nem dobta el a bombát. Később ezt azzal magyarázta, hogy egy rendőr állt a közelében. A gyilkosságot követő zavart kihasználva Mehmedbasicsnak sikerült elmenekülnie Montenegróba–ő volt az egyetlen, aki elkerülte az osztrák hatóságokat. Igaz, a Monarchia követelte a kiadatását, de valahogy sikerült megszöknie az őrizetből, és ezek után egy időre inkább meghúzta magát. Nem sokkal később Mehmedbasics is belekeveredett az ún. szaloniki perbe, amelynek során szerb tiszteket vádoltak a Sándor régens elleni merénylet előkészítésével. (Ez okozta a szarajevói merénylet felett bábáskodó Dragutin Dimitrijevics ezredes vesztét is.) Letartóztatták és 15 év börtönbüntetésre ítélték. 1919-ben kegyelmet kapott, visszatért Szarajevóba, ahol visszavonultan élt. A második világháború alatt halt meg.