Vágsellye. A közelmúltban tértek vissza egyhetes balatoni üdülésükről a városi rendőrök által kísért vágsellyei fiatalok. Már hagyománnyá vált, hogy a Vágsellyei Városi Rendőrség a magyarországi testvérváros, Oroszlány rendőrségével közösen szervez nyári üdülőtábort a két város gyerekeinek.
A sellyeiek voltak a szebbek
Vágsellye. A közelmúltban tértek vissza egyhetes balatoni üdülésükről a városi rendőrök által kísért vágsellyei fiatalok. Már hagyománnyá vált, hogy a Vágsellyei Városi Rendőrség a magyarországi testvérváros, Oroszlány rendőrségével közösen szervez nyári üdülőtábort a két város gyerekeinek. A sellyei gyerekeket öt városi rendőr kísérte el az üdülésre. A tábor fő célja az oroszlányi gyerekekkel közös strandolás és fürdés volt, de voltak különféle sportrendezvények és vetélkedők is. A táborozók hajóval körbeutazták a Balatont, majd este szépségversenyt rendeztek, melyen a sellyeiek bizonyultak a legszebbnek. A szórakozás mellett előadásokat is hallgathattak a gyerekek, mégpedig a bűnmegelőzés és a kábítószeres bűnözés témájában. Az oroszlányi rendőrség részéről Nagy Aladár, a vágsellyeiek közül Komjáti János hadnagy beszélt arról, hogyan viselkedjenek a gyerekek, hogy elkerüljék a bűncselekményeket, vagy mit tegyenek, kinek jelentsék, ha ilyesmiről tudomást szereznek. Hallhattak az egyes kábítószerfajtákról és azok hatásáról az emberi szervezetre, továbbá arról, hogyan óvakodjanak ezektől. A fiatalok betekinthettek a rendőrök munkájába, a rendőrök pedig közvetlen információkat kaptak arról, milyen problémái vannak a mai diákoknak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.