A rossz munka többet árthat az egészségnek, mint a munkanélküliség

London |

<p>Ha az embernek rosszul fizetett vagy stresszes munkája van, az többet árthat az egészségének, mintha munkanélküli lenne - ezt állapította meg a Manchesteri Egyetem kutatói által publikált tanulmány.</p>

Az International Journal of Epidemiology folyóiratban közzétett kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja a kapcsolatot a munkához jutás, valamint az egészség és a stressz között. A kutatók munkanélküliek egészségi állapotát hasonlították össze a rossz munkához jutott dolgozókéval.

A kutatás során több mint ezer résztvevőt vizsgáltak a 35-75 éves korcsoportból, akik 2009 és 2010 között munkanélküliek voltak. A következő pár évben a résztvevőktől kapott adatok alapján figyelemmel kísérték egészségi állapotukat, a stressz-szintjüket pedig a stresszel kapcsolatos hormonszintjük és más biomarkerek mérésével figyelték. 

Az egyetem szóvivője elmondta, hogy a rossz minőségű munkát elvállalók stressz-szintje volt a legmagasabb, azokénál is magasabb, akik munkanélküliek maradtak. A biomarkerek pedig azoknál lettek a legalacsonyabbak, akik jó munkát találtak. 

A kutatás kimutatta: akár jó, akár rossz munkát talált valaki, ez nem volt kapcsolatba hozható a fizikai egészségi állapotának a javulásával azokhoz képest, akik munkanélküliek maradtak. "A jó munkát találóknál a szellemi egészség szempontjából találtak javulást a munkanélküliekhez képest. Ugyanakkor a rossz munkát elvállalók és a munkanélküliek szellemi egészsége között nem tapasztaltak különbséget.

A manchesteri szakemberek arra az eredményre jutottak, hogy azoknál a korábban munkanélküli felnőtteknél, akik rossz minőségű munkát kaptak, egy sor egészségügyi probléma kockázata nőtt meg azokhoz képest, akik nem találtak munkát.

Tarani Chandola professzor, az egyetem orvosi szociológia szakértője szerint a munka minőségét nem lehet figyelmen kívül hagyni a munkanélküliek alkalmazásának sikere szempontjából. Amellett, hogy a jó munka jót tesz az egészségnek, azt is figyelembe kell venni, hogy a rossz minőségű munka viszont hátrányos lehet az egészégre - hangsúlyozta a kutató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?