A rendszerváltó napok kronológiája – hétről hétre

hét

A rendszerváltó napok kronológiája: 1990. március 3. – 16.

1990. március 3., szombat

  • A dél-szlovákiai szlovákok Matica slovenská által kezdeményezett nagysurányi nagygyűlésének résztvevői memorandumot intéznek a szlovák kormányhoz és parlamenthez, amelyben felhívják figyelmüket az állami szuverenitás korlátozására és a szlovákok diszkriminálására Dél-Szlovákiában, kiállnak a nemzetállam eszméje és az egynyelvűség mellett, s szorgalmazzák egy bizottság felállítását, amelynek feladata a szlovákok elnyomásának kivizsgálása lenne.

1990. március 5., hétfő

  • A szlovák kormány – megalakulása óta első ízben – kihelyezett ülést tart Komáromban. A nemzetiségi kérdésnek szentelt kormányülésen részt vesznek mások mellett a Csemadok, az FMK, az Együttélés, a Matica slovenská, a ruszin kisebbség, valamint 10 dél-szlovákiai járás képviselői.

1990. március 6., kedd

  • A Cseh Nemzeti Tanács Csehország hivatalos megnevezéséből törli a „szocialista” jelzőt, így a Cseh Szocialista Köztársaságról Cseh Köztársaságra változik.

1990. március 7., szerda

  • Víťazoslav Móriccal az élen megalakul a Szlovák Nemzeti Párt.


1990. március 9–10., péntek–szombat

  • Pozsonyban tartja rendkívüli, XV. országos közgyűlését a Csemadok, amely elsősorban a szervezet politikai szerepvállalásának lehetőségeivel, valamint az alakulófélben lévő kisebbségi magyar politikai mozgalmakhoz való viszonyával foglalkozik. A közgyűlés a szervezet hivatalos nevét – a Csemadok mozaikszó meghagyásával – Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetségére változtatja, s olyan új szervezeti szabályzatot fogad el, amely szerint a Csemadok társadalmi, kulturális és érdekvédelmi szervezet, tevékenysége pedig Csehszlovákia egész területére kiterjed. Elnökké ismét Sidó Zoltánt, társelnökökké Dobos Lászlót és Szabó Rezsőt, főtitkárrá Neszméri Sándort, titkárrá Bárdos Gábort választják.

1990. március 11., vasárnap

  • Dunaszerdahelyen Hodossy Gyula vezetésével megalakul a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség.

1990. március 16., péntek

  • A Szlovák Nemzeti Tanács szintén új választójogi törvényt fogad el. A törvény szerint a választásokon induló pártoknak a szlovák parlamentbe jutáshoz a szövetségi parlamenttel ellentétben nem 5%-os, hanem csak 3%-os szavazatküszöböt kell elérniük.


(Összeállította Popély Árpád)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?