A Real szupermarketlánc is érintett a lóhúsbotrányban

Berlin |

<p>Németországot sem kerüli el a lóhúsbotrány - derült ki szerdán, miután a Real szupermarketlánc bejelentette, hogy lóhúst talált hamisan felcímkézett mirelit lasagne-készítményekben. A Real közölte, hogy elővigyázatosságból péntek óta levette polcairól a terméket, de semmi sem utal arra, hogy az ártalmas lehetne a fogyasztók egészségére.</p>

Közben Észak-Rajna-Vesztfália tartomány fogyasztóvédelmi minisztériuma arról számolt be, hogy az európai lóhúsbotrány középpontjában álló francia Comigel élelmiszeripari cég termékeit egy luxemburgi közvetítőcég az elmúlt három hónapban nagy mennyiségben forgalmazta Németország-szerte.
    A szóban forgó szállítmányokat a gyanú szerint hamisan cimkézték fel, mivel a csomagoláson feltűntetett marhahús mellett minden bizonnyal lóhúst is tartalmaznak - mondta el Johannes Remmel tartományi fogyasztóvédelmi miniszter.
    A Der Spiegel című német hírmagazin értesülése szerint más német kiskereskedelmi láncok, a Tengelmann, az Edeka, az Eismann, a Markant és a Rewe Dortmund is a Comigeltől vagy luxemburgi leányvállalatától, a Tavolától szerezték be a gyanúba keveredett gyorsfagyasztott félkész ételeket.
    Az Európai Bizottság az elmúlt napokban felszólította a lóhúsbotrányban érintett Európai Uniós országokat, hogy vizsgálják ki az ügyet és tegyék meg a fogyasztók bizalmának helyreállításához szükséges intézkedéseket. Az EU szabályozása szerint a lóhús felhasználható húsáruk készítéséhez, feltéve, ha azt feltüntetik az áru csomagolásán.
    A botrány a múlt héten robbant ki, miután a brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) nagy mennyiségű lóhúst talált a Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott svéd vállalat marhahúsosként megjelölt készítményeiben.
    A Findusnak a Comigel szállította a szóban forgó készítményeket. Ezekből összesen 16 európai országba exportáltak, egyelőre azonban csak Franciaországban, Nagy-Britanniában, Svédországban és Belgiumban vonták vissza a forgalmazásukat.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?