A Pátria rádió Világosság református műsorának november 11-ei ajánlata

<p>A Pátria rádióban november 11-én a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája Isten kegyelmének jó sáfárai.&nbsp;</p>

 

Beszélgetés hangzik el az árvaházi mozgalom elindítójáról Nehézy Károly lelkipásztorról, a komáromi egyházmegye területén lévő diakóniai szolgálatról, valamint a Dunamocson megtartott presbiteri konferenciáról. Péter apostol levele alapján Isten kegyelmének jó sáfárairól Pándy Kovács Tímea segédlelkész szól a hallgatókhoz. Missziói nap keretén belül emlékeztek meg születésének 120. évfordulóján Nehézy Károlyról. A Marcelházán tevékenykedő lelkipásztorról, az  árvaházi mozgalom elindítójáról és szellemiségének kihatásáról az egyház területén Rácz Elemér lelkipásztorral beszélgetünk. Kalocsai Lami Alexandra három éve végez diakóniai szolgálatot a komáromi egyházmegye területén. A szolgálatba való elhívásának történetét és sokrétű munkájával kapcsolatos lelki megtapasztalásait osztja meg a hallgatókkal. A komáromi egyházmegye szervezésében presbiteri konferenciát tartottak Dunamocson, melyről Dobai Sándor esperes ad tájékoztatást. A műsorban ezen kívül lesznek egyházi hírek, de kiértékelésre kerül a bibliaismereti verseny is.Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?