A padló alatt találták meg a kaliforniai ámokfutó feleségének holttestét

Washington |

<p>Valószínűleg személyes vita vezetett az öt halálos és több sebesült áldozatot követelő keddi észak-kaliforniai lövöldözéshez.&nbsp;</p>

A rendőrség ugyan nem nevezte meg nyilvánosan a keddi lövöldözés elkövetőjét, ám a Sacramento Bee című lap nyilvánosságra hozta: a tettes a 44 éves Kevin Neil. Édesanyja nyilatkozott is a Fox televíziónak és elmondta: szerinte fia a szomszédokkal folytatott vitája miatt kezdett lövöldözni. 

Kevin Neil - az édesanya szerint - végletekig elkeseredett volt, mert a szomszédjairól úgy vélte, hogy metamfetamint gyártó laboratóriumot működtetnek, és a szivárgó füst árt a kilenc kutyájának. Ezért magához vette félautomata fegyverét és először két szomszédját lőtte agyon, majd a helyi iskola felé vette útját, ahol az iskola előtt, majd bent is vaktában lövöldözött. A Record Searchlight című helyi lap szerint csak az iskola mosdójába tudott bemenni, amikor ugyanis a településen eldördültek az első lövések, egy asszony autóval az iskolába sietett és figyelmeztetett a veszélyre. 

A kaliforniai fővárostól északra fekvő, 1400 lelket számláló Rancho Tehama településen elkövetett ámokfutás kedden, helyi idő szerint délelőtt, 45 percig tartott, és öt halálos áldozatot, valamint több sebesültet követelt. A rendőrség üldözőbe vette a menekülő Neilt, és tűzharcban agyonlőtte őt. 

A támadó személye nem volt ismeretlen számukra. Kevin Neilt már korábban is feljelentették, családon belüli erőszak miatt, januárban pedig letartóztatták, mert az egyik szomszédnőjét megkéselte, egy másikat pedig kirabolt. 160 ezer dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett a még folyamatban lévő bírósági tárgyaláson. 

Helyi idő szerint szerda délután Phil Johnston, Tehama megye helyettes seriffje hivatalosan is nyilvánosságra hozta az elkövető személyazonosságát, nevét Kevin Nealre pontosítva. Johnston ugyanakkor bejelentette: az elkövető otthonában a házkutatás során a padló alatt váratlanul megtalálták a felesége holttestét is. 

Phil Johnston szerint ez az első gyilkosság "indíthatta el" az ámokfutást. "Valószínűleg az volt a célja, hogy minél több embert megöljön" - fogalmazott.  Közölte azt is: a halálos áldozatok között egyetlen gyermek van, az, akit Kevin Neal az iskola előtt lőtt le, megsebesítve a gyermek édesanyját is. Az iskolában a gyermekek az ablakszilánkoktól sebesültek meg.  

Az ámokfutónak nem volt fegyvervásárlási és fegyvertartási engedélye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?