A női felsővezetők lehetnek a gazdasági növekedés motorjai

Budapest |

<p>A nők üzleti életben betöltött szerepét tekintették át nemzetközi cégek női felsővezetői a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) kerekasztal beszélgetésén, akik egyebek mellett megállapították, hogy a női vezetők a &quot;gazdasági növekedés motorjai&quot;.</p>

Hasonló megállapításra jutott több nemzetközi kutatás, így például az MSCI World Index is, amely szerint lényegesen jobb, 36 százalékkal magasabb az alapvető jövedelmezőségi mutató (sajáttőke-arányos megtérülés, ROE) azokban a vállalatokban, ahol a vezérigazgató és egy további igazgatósági tag vagy ahol legalább három igazgatósági tag nő, mint a férfias felsővezetésű cégeknél. 

A 2009 szeptemberétől 2015 szeptemberéig zajló felmérésben a meghatározóan női menedzsmenttel rendelkező vállalatoknál 10,1 százalék volt az átlagos ROE, szemben a másik kategória 7,4 százalékával. A kutatásban részt vevő mintegy 1643 társaságban idén 18,1 százalékra emelkedett a női vezetők aránya, az egy évvel korábbi 15,9 százalékról. Legnagyobb számban Norvégiában, Svédországban és Franciaországban vannak jelen nők a vezetőségben, arányuk 41,3 százalék, 33,7 százalék, 33,5 százalék.    
    
Az MKB Bank által rendezett eseményen részt vett többek között Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a Magyar Államvasutak Zrt. menedzsmentjének felét nők alkotják, ezzel együtt a vasút itthon és európai szinten is erősen férfias szakma. A vezető aki komoly fegyverténynek nevezte, hogy sikerült megnyitni az utat a nők vonatvezetői képesítésének megszerzése előtt. 
    
Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy eredményesnek lenni nagyon sok munka, függetlenül attól, hogy valaki férfi vagy nő. Úgy vélte, egy nő akkor is lehet sikeres, ha a karrier helyett mást, például a családot választja élete fő értékének.
    
Katona Ildikó, az MKB Bank üzleti vezérigazgató-helyettese egyebek mellett a nőiesség megőrzését és az empátiát emelte ki, és hangsúlyozta, hogy az MKB Bankban tudatosan figyelnek arra, hogy a munkatársak kiválasztásánál kizárólag a rátermettség számítson.
    
Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója a közlemény szerint kifejtette, hogy a nőkre nem jellemző, hogy túlzott fizetési igénnyel állnának elő egy állásinterjún, szeretnék megmutatni, mire képesek és ennek megfelelő bérezésben részesülni. A szoftveróriásnál mind globális, mind pedig hazai viszonylatban gondot fordítanak arra, hogy a juttatások kizárólag a valós teljesítményeket tükrözzék - jegyezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?