A Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tart a Progressz MSZ-18 orosz teherűrhajó, amely a tervek szerint két nap múlva kapcsolódik hozzá – közölte csütörtökön honlapján a Roszkoszmosz orosz űrügynökség.
A Nemzetközi Űrállomásra tart a Progressz MSZ-18 teherűrhajó
A tájékoztatás szerint a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból felbocsátott teherűrhajó az indítás után nem sokkal levált a Szojuz-2.1a hordozórakétáról és rendben pályára állt. A tervek szerint október 30-án kapcsolódik majd a Nemzetközi Űrállomás orosz szegmenséhez, a Zvezda modulhoz.
Az űrhajó mintegy másfél tonnányi terhet szállít fedélzetén. A rakományban 470 kilogramm üzemanyag, 420 liter ivóvíz, 43 kilogramm sűrített levegő van, továbbá a világűrben folytatandó munkához szükséges eszközök, orvosi és egészségügyi felszerelés, ruházat, valamint friss élelmiszer.
Az orosz űrhivatal korábban beszámolt arról, hogy jövő márciusban újabb űrhajót, a Szojuz-MSZ-21-et indítják az ISS-re, amelynek fedélzetén 2000 óta először, már kizárólag orosz legénység lesz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.