A Nap koronájába merült a NASA űrszondája

Parker Solar Probe
Cape Canaveral |

Behatolt a Nap külső légkörébe, a koronába hétfő éjjel az amerikai űrkutatási hivatal Parker Solar Probe nevű űrszondája, amely ekkor 24 millió kilométerre közelítette meg a Nap felszínét - közölte a NASA.

A Parkert a Nap légkörének tanulmányozására bocsátotta fel a NASA augusztus elején. Amikor hétfő éjjel a legközelebb haladt el a Naptól óránkénti sebessége 342 ezer kilométer volt.

Soha még egyetlen űreszköz sem került ilyen közel csillagunkhoz - hangsúlyozták a kutatók.

A NASA-nak jelenleg nincs kapcsolata az űrszondával, hogy elkerüljék a rádióinterferenciát, akkor fogja ismét felvenni vele a kapcsolatot, ha a Parker elég távol kerül a Naptól. Nicola Fox, a NASA tudósa közölte, alig várják, hogy megkapják a csillagról gyűjtött adatokat az űrszondától

A Parker még 23-szor fogja megközelíteni a Napot a következő hét évben, amikor a Nap felszínétől mért legkisebb távolsága 6 millió kilométer lesz.

Az autó méretű űrszondát olyan vastag hőpajzssal borították be, hogy kibírja a hatalmas hőt és sugárzást. 

A NASA kutatói szerint a 2025-ig tervezett misszió révén információkat szereznek a Nap működéséről. Az összegyűjtött adatok pontosíthatják a jövőbeli időjárás-előrejelzéseket. Az egyik cél a napszél gyorsulása titkának megfejtése, a másik pedig a napkorona irdatlan magas hőmérséklete okának feltárása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?