A nagy átverő és a topmodell

Budapest. Bochkor Gábor (37), a média fenegyereke, a nagy átverő magánélete is a nyilvánosság előtt zajlik. Nem is lehetne másképp, hisz ha Gábor megjelenik valahol, nem lehet nem észrevenni. És azt is tudja mindenki, hogy azokra a lányokra is érdemes figyelni, akikkel mutatkozik.

A rádiós-televíziós műsorvezetőt egy időben Dobó Kata társaságában lehetett látni. Hosszabb kapcsolat fűzte Csisztu Zsuzsához, sokáig őket tartották az álompárnak. Persze voltak teljesen civil lányok is Gábor életében, az utóbbi időben viszont egy csodaszép modell, Osvárt Andrea, a magazinok címlaplánya Osvárt Andrea (22) a párja. Andrea viszont valóban a topon van, a legnevesebb magyarországi magazinok címlaplánya, és külföldön is ismerik nevét, arcát, alakját. – Sokat dolgozom Németországban – magyarázza a fiatal, de máris befutott modell.

Időközben az Első generáció című sorozatban játszott Andrea, bár a film nem hozta a várt sikert, őt megjegyezte magának az egész ország. Talán ez a munka hozta magával a többit, így ismerkedtek össze Gáborral egy fotózáson. Hónapokig tartott, míg kikötöttek egymás mellett.

Bochkor Gábor, a média fenegyerekeFotók: internet Gábort nem érte váratlanul, hogy azonnal érdeklődve loholtak utánuk az újságírók, a fotósok. – Nem lepődöm meg a dolgon, de van egy határ – magyarázza Bochkor. – Amikor olyasmit kérdeznek az embertől, amit az anyja sem merne, az azért már túlzás.

Andrea még a cipők között is gonddal válogat. – 176 centi magas vagyok, Gábor 183. Nagyon magas sarkút tehát nem veszek fel.

Gábor tudomásul veszi, hogy a fiatal lány modell, és időnként változtat a külsején. Most éppen feketére festette a haját. – Félévente váltok színt – állítja Andrea.

Hogy Gábor mit szól ehhez, nem is kérdés. A tekintetén, a mozdulatain jól látszik: szőkén, vörösen, feketén – mindenhogy teszik neki Andrea.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?