A Monarchy sister’s nekilát

Lassan már tíz éve, hogy utoljára utaztam hálókocsiban. Nagypapám annak idején a MÁV-nál dolgozott, a családnak adott volt hát a lehetőség vonattal körbefurikázni a világ akkori baráti országait – és mi éltünk is ezzel. Örökre megmaradtak bennem ezek a gyerekkori utazásos emlékek. Később volt szerencsém a legendás Orient Express-szel is zúzni egy darabon, repített más vonalon is a szerencse. Aztán a vidám zötykölődést felváltották a fapadosok. Idén jutottam el odáig, hogy rosszul lettem, ha repülőre kellett szállnom, ezért a trieszti utunknál, mikor kérdezték, mivel mennénk legszívesebben, a vonatra szavaztam. Trieszt mellé, a cuki kis Monfalconébe volt meghívásunk előző héten Bárdos Deák Ágival, kedvenc fellépő társammal. Ismét poetry slam-re kaptunk meghívást, mint legutóbb Berlinbe. Akkor még nem volt nevünk, esetleges volt a színpadi párosunk, ám aztán ténylegesen lepaktáltunk, lett nevünk és szilárd koncepciónk. Az est előtt kiderült, másokat is a berlini show miatt hívtak meg. A német költőlány, amikor meglátott minket, felkiáltott: „Itt vannak az őrültek!” Ekkor már világos volt, hogy közös szürreális produkciónk nem hagyja a szemeket szárazon. Az olasz műsor után mind a szervezők, mind a résztvevők, mind a közönség tagjai nevetve rázták a kezünket, és biztosítottak arról, hogy ilyen különös, friss, fanyar és vicces produkcióval még nem találkoztak. Egyik néző odáig ment, hogy javasolta, védessük le magunkat. Ez meg is fog történni. Ám a dicsekvést befejezve, rátérek a pokolra. Az útra, amely a produkciónkkal ellentétben nem volt se friss, se fanyar, se vicces. Első blikkre elájultunk az immár modern, légkondis, mini szállodai szobára emlékeztető vonatfülkénktől, melyben volt minden, ami elvárható. Az álságos kalauz este tízkor jó pihenést kívánt nekünk. Nos, szinte a szemünket sem tudtuk lehunyni. Azt persze elfeledtük, hogy Trieszt felé nem EU-s országokon haladunk át, így ötször zörgettek nagyon tahó vámosok és útlevél ellenőrzők az éjszaka. Modoruk és stílusuk a régi rendszert idézte. Lámpával bele a pofánkba, táskanézegetés, emelt hang. Visszasírtam a repterek neonos világát… Csak a reggel enyhítette a kínokat: mesteri volt a kiszolgálás, ágyba kaptuk a kávét. A Monarchy sister’s két begyógyult szemű tagja ekkor megérezte még egy percre a régi békebeli hangulatot… Aztán később, a tengerparton sétálgatva egy szuper, új kalapban már el is felejtettük a szenvedést, ami csak a hazafelé úton tört ránk újra. De akkor már túl voltunk mindenen, és azt gondoltuk, bármikor újra nekivágnánk…