A Mona Lisa újabb titkára derült fény

Mona Lisa

Leonardo da Vinci Mona Lisájának egy újabb titkát fejtették meg szakemberek, aki szerdán Rómában bejelentették: a kép hátterében látható tájon a toszkánai Laterina település mellett található Romito-híd látható.

Több mint öt évszázad telt el Leonardo da Vinci Mona Lisájának megalkotása óta, és megint egy újabb titkát sikerült felfedni a mesterműnek.

Silvano Vinceti történész, az olasz kulturális és környezeti örökség felmérésével foglalkozó bizottság elnöke szerint az összehangolt kutatás azt mutatja, hogy Leonardo da Vinci az etruszk-római Romito-hidat örökítette meg műalkotásán.

„Ma már csak egy ív maradt belőle, de 1501 és 1503 között nagyon forgalmas volt a híd, amit a firenzei állami levéltárban talált egyik dokumentum is igazol a Medici-család tulajdonában álló műalkotások állapotáról” – ismertette Vinceti.

„Ebben az időben Leonardo az Arno völgyében tartózkodott, először Césare Borgia szolgálatában. A Romito-hídnak négy íve volt és két szikla között húzódott egy útvonalon, amely több kilométerrel lerövidítette az utat a toszkánai Arezzo, Fiesole és Firenze városok között” – mondta a történész.

Az elmélet alátámasztására egy drónnal felvételeket készítettek és virtuálisan újraalkották a hidat. A szakértők történelmi dokumentumokat is bemutattak, amelyek azt hivatottak igazolni, hogy Leonardo da Vinci akkortájt gyakran megfordult Laterina térségében.

Az eredeti Mona Lisa, amelyen 1503-ban kezdett dolgozni az itáliai polihisztor, több mint 200 éve a párizsi Louvre-ban látható.

A festményről úgy tartják, hogy Lisa Gherardinit, Francesco del Giocondo firenzei selyemkereskedő feleségét ábrázolja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?