A megvalósítandó álom

Azok, akik lényegesen megváltoztatták a világtörténelmet, általában nem rendelkeztek megfelelő körülményekkel. Többségében mégis hajlamosak vagyunk szinte reménytelennek látni és úgy is jellemezni a világot. Panaszkodunk a körülményekre: a sorsra, a családra, az országra, amelyben élünk. Boszszantanak bennünket a magas benzinárak, az alacsony fizetések, a rossz tanár vagy főnök. Mi lehet a különbség azonban azok között az emberek között, akik felülemelkednek ezeken a dolgokon, és azok között, akik csak panaszkodnak? Vajon mi a különbség aközött a két embercsoport között, akik ugyanazt a félig töltött poharat kétféleképpen látják? Az egyik fél azt látja, hogy a pohár félig üres, a másik fél viszont azt, hogy félig telve van. Meg vagyok győződve róla, hogy ez nézőpont kérdése, meggyőződés, és hogy összefügg az álmok beteljesülésével.

A történelem egyik legnagyobb férfi alakja olyan városban született, mely ma már csak falunak számít, hiszen alig volt több lakosa ötszáznál. Egyetlenegyszer, kényszerből ruccant csak ki Egyiptom földjére, soha nem utazott messzebb, mint százötven kilométer, három év alatt mégis megváltoztatta az emberiség történelmét. Soha nem érdekelte a dicsőség, gondolkodás nélkül magára vonta a politikai és egyházi körök haragját, ha az Isten igazságáról volt szó. Jézus azért tudta megváltoztatni a világot, mert hű volt ahhoz az elhivatáshoz, melyet Isten jelölt ki számára.

Hírlik, hogy egyszer, amikor Kalkutta utcáin megállt egy turistacsoport Teréz anya mellett, ahogy épp az éhes és elhagyott gyerekeket etette, az egyik turista fényképezés közben félhangosan megjegyezte: „ezt a munkát én nem csinálnám még egymillió dollárért sem”. Teréz anya felemelte a fejét, megfordult és azt válaszolta: „egymillió dollárért bizony én sem csinálnám”. Mert pontosan tudta, miért végzi ezt, miért szolgálja a rászorulókat. Semmi más nem töltötte volna be az életét. Volt egy álma, és kész volt rá, hogy mindent megtegyen beteljesülése érdekében.

Érdekes módon a mai napok félresiklott életeit nem is annyira azok az emberek élik, akiknek a fejükbe szállt a dicsőség, hanem éppen azok, akiknek volt egyszer egy álmuk, de már elfeledkeztek róla. Már nem hisznek abban, amit Isten ígért, mutatott, és amire elhívta őket. Nem hiszik, hogy mindez valóra válhat. Tele van a társadalom olyan emberekkel, akik megelégszenek az átlagossal, keserűséggel vannak tele, és abban bíznak, hogy valahogy majdcsak átvészelik a hátralevő napokat. Csakhogy még soha senki nem állított szobrot egy híres szkeptikusnak vagy cinikusnak. Kell egy álom, amely Istententől adatott, és ami egyszer beteljesedik.

Ehhez engedjenek meg nekem pár praktikus tanácsot. Az első, hogy fogadjuk el Istentől azt az álmot. Mi szerettem volna lenni, mikor még fiatal voltam, hol vannak azok az elhatározásaim, amelyeket akkor tettem, amikor érettségiztem, amikor beléptem az első munkahelyemre? Mindnyájan elfogadtunk valamilyen álmot Istentől, ne adjuk hát fel ilyen könnyen! A másik tanács: meg kell fizetnünk az álmaink árát. Minden jónak és tartalmasnak ára van, áldozzunk fel valamit a kényelmünkből ennek érdekében. És használjuk ki azokat a lehetőségeket, melyeket az életben kapunk. A különbség a bölcs és a kevésbé bölcs ember között, hogy míg az egyik látja a lehetőséget, és ki is használja, a másik nem tesz semmit.

Meg vagyok győződve róla, ha valamire nekünk, keresztényeknek szükségünk van, az az, hogy legyen egy célunk, amit el akarunk érni. Álmunk, amit Isten adott nekünk, a környezetünk számára, társadalmunk számára. Álom, mely Isten segítségével beteljesülhet, tekintet nélkül a körülményekre.

A szerző az apostoli egyház lelkésze