A leghíresebb varrónő

Washington. Az egész politikai elit is búcsút vett Washingtonban az ötvenes évek legendás fekete polgárjogi harcosától, az egy hete szegénységben elhunyt Rosa Parkstól a Capitolium kupolacsarnokában rendezett ravatalozási szertartáson.

A Rosa Parksot búcsúztató politikusok között volt Edward Kennedy szenátor isSITA/AP-felvételGeorge Bush amerikai elnök és felesége, Laura Bush az elsők között helyezett el koszorút a polgárjogi harcos koporsójánál. A kongresszus épületénél tízezrek álltak sorba vasárnap és hétfőn, hogy utolsó pillantást vessenek a feketék egyenjogúságáért vívott harc egyik hősére.

Rosa Parks az első nő, akit a kupolacsarnokban ravataloztak fel. Mindössze harminc amerikait részesítettek ebben a tisztességben, utoljára tavaly Ronald Reagan néhai elnököt. Rosa Parksot ma helyezik el végső nyugvóhelyére a Michigan állambeli Detroitban. George Bush elnök rendelete nyomán félárbocra eresztik a nemzeti lobogót az egész országban. Az Alabama állambeli Montgomeryben megrendezett vasárnapi gyászünnepségen részt vett Condoleezza Rice is, aki beszédében kijelentette, hogy Rosa Parks nélkül aligha vehetne részt a megemlékezésen az Egyesült Államok külügyminisztereként.

Az 1913-ban született, varrónőként dolgozó Rosa Parks 1955 decemberében az alabamai Montgomery városban megtagadta, hogy a buszon átadja helyét egy fehér férfinak, és ezzel megszegte az akkori szegregációs előírásokat. Az akkori törvények értelmében ugyanis csak a jármű hátsó részében foglalhatott volna helyet, ő pedig az első részben ült le. Letartóztatása mozgalmat indított el – az ő esete inspirálta Martin Luther Kinget is –, és a fekete lakosság egy éven át bojkottálta a busztársaságot. Az Egyesült Államok szövetségi legfelsőbb bírósága 1956-ban alkotmányellenesnek nyilvánította a fajok elkülönítését a tömegközlekedési eszközökön. A kongresszus 1964-ben törvényt fogadott el, amely megtiltotta, hogy bárkit megkülönböztessenek faji hovatartozása, bőrszíne, vallása vagy származása alapján.

Rosa Parks élete utolsó éveit nagy szegénységben töltötte, egy idő után lakása bérletét sem tudta fizetni. Amikor nehéz helyzetét a lapok már széltében-hosszában tárgyalták, a helyi hatóságok élete végéig lakbérmentességet biztosítottak számára. (MTI, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?