A kutatás egyúttal szenvedély

Mérnök úr, mire gondol, ha friss kenyér kerül a kezébe?

Elsősorban a búza, az abból őrölt liszt, hiszen évtizedek óta az életem döntő részét a búzanemesítésnek szentelem. Sok-sok türelmet igénylő, érdekes munka ez, hiszen az emberiség élelmiszerellátásának legnagyobb hányadát mind a mai napig a gabonafélék adják. És indíttatásképpen még a biblia is az ember eszébe juthat, mert a növények közül abban is a búzát említik a leggyakrabban.

Maradva a könyvek könyvénél: könnyelműen pazarló, az élelmet bőven kihajigáló világunk értékrendjében a „mindennapi kenyerünk” nem áll túl nagy becsben. Észreveszi ezt is?

Sőt! Elég gyakran bosszankodom, mert a búzából, a kenyérgabonából manapság minőségileg sokkal többet, jobbat is ki lehetne hozni a mai kínálatnál. Sajnos, a malmokat, a pékeket, a nagyüzemi gyártókat nem mindig izgatja az igazi minőség, még ha az is igaz, hogy ennek természetes igényét gyakran felülírja a gazdasági kényszer. Mégis, a dolgokat azok teljességében látva, úgy gondolom, hogy abból a genetikai minőségből, amit mi, a nemesítők a búzafajtákba beépítünk, végső soron az üzletek polcain különb kvalitású pékáru várhatná a fogyasztókat.

A kutatómunka is olyan, mint a sport, csak az számít, amit kiírnak a legvégén?

Ebből a szempontból a növénynemesítés komiszabb a sportnál! Bár bennünket is elsődlegesen az eredmény érdekel, nincs döntetlen. Nagyra becsült elődöm, Bartalos Menyhért itt, a Sósszigeti Nemesítőállomáson szokta volt mondani, hogy a növénynemesítő, jelképesen, egy nagy véres késsel munkálkodik. Ugyanis az adott nemesítési anyag jelentős részét, az észlelt eredmények alapján, kizárja a munka további folyamatából. Így szűkítve a mezőnyt, lehetőleg csak a legeslegjobb individuumokkal folytatja a következő évben, és ez az egész folyamat, a kiindulási alaptól számítva, 12-15 évig is eltart. Természetesen, mindehhez számos szakterület összegző ismerete és határtalan türelem szükséges. Tudniillik minden növény genetikai állománya más, ezért más és más tulajdonságokat hordoz. Ezek között, a kitűzött cél felé haladva, nekünk kell megtalálni azt a növényt, amely esetleg egy valóban jó nevű, netán piacvezető fajtának az alapját képezheti.

A kutatónak eközben bizonyossággal hinnie kell a célja sikerében?

Igen, ez az egyik legfontosabb dolog. Alapvető, hogy végig kellő alázattal viszonyuljon a titokzatoskodó és erős természethez, és nemcsak önmagában kell bíznia, hanem az általa követett nemesítési programok helyességében is. Némi iróniával olykor-olykor felhozzuk egymás között, hogy mindehhez bizony egy kevés ezotéria szintén szükségeltetik, hogy a kutatófolyamatok nehezebb szakaszain megtartsa bennünk a lelket, a szenvedélyt. A nemesítőnek ugyanis pályafutása során számos esetben kell megkeresnie kutatása újabb meg újabb irányait, mert néha tévúton, sőt, akár vakvágányon is jár. Vagy az is kiderülhet, hogy amikorra megvalósíthatná eredeti célját, addigra arra a fajtára egyszerűen már nincs igény. Ezért nem pusztán az a lényeges, hogy az elődöktől milyen nemesítési anyagot vettünk át, hanem a tőlük látott hozzáállás és munkaerkölcs is elengedhetetlen feltétele a sikernek.

Eszerint az ön generációjának egészen napjainkig pluszt jelent Bartalos Menyhért, Szamák István, Rákóczi Lajos utódaként dolgozni?

Okvetlenül. És Venényi Lajos magánnemesítő nevét illik még feltétlenül megemlíteni, hiszen 1948 után az ő nemesítőanyagából hozta létre az állam Nemesgombán a pár esztendővel később ide, Sósszigetre telepített nemesítő tevékenységet. Mintaképeink szakmai örökségét folytatni komoly próbatétel. Különösen, ha arra gondol az ember, hogy odafentről, az örök búzamezőkről talán figyelik a munkánkat... A képzelet játékában ez ösztönző érzés, „céhbeli számonkérés” is.

Tudóskörökben többnyire úgy hallani, hogy a kutatómunka cirka négy-öt százaléka kecsegtet valós sikerrel, a többi fáradozás inkább kudarc, amíg valaki tényleg eléri a kitűzött célját!

Vannak olyan kutatási területek, ahol a szóban forgó arány még rosszabb is lehet. A növénynemesítésben főként a folyamat hossza jelent kockázatot, hiszen ki képes megmondani ma, hogy tizenöt esztendő múlva milyenek lesznek a feldolgozói elvárások és a felhasználói szokások; hogy addigra milyen stádiumba jut a klímaváltozás? Vagy hogy Szlovákiában szükség lesz-e például takarmánybúzára, mekkora lesz nálunk az állatállomány? Esetleg exportálni fogjuk-e az összes itt termett búzát, ahhoz viszont kiemelten fontos a kiváló minőség. Számunkra ezért létfontosságú, hogy állandóan nagyon széles, akár a klíma okozta időjárási szélsőségeknek is megfelelő nemesítési anyaggal dolgozzunk. Hogy ne kelljen mindig mindent elölről kezdeni, hanem menet közben, rugalmasan is tudjunk módosítani, adott esetben bizonyos dolgoknak nagyobb hangsúlyt adni.

Zalabai Gyula sokat küszködött, amíg eljutott odáig, hogy „feljebb” is felfigyeltek rá? Nagy utat kellett bejárnia az államdíjig?

Ez a tevékenység nekem sohasem okozott strapát, mert egyben a hobbim is. Nem lenne helyénvaló holmi küszködésről panaszkodni. Annyi viszont tagadhatatlan, hogy rengeteg igyekezet, odafigyelés és akarat van benne. A nemesítés többirányú szakmai kitekintést, széles körű tájékozódást, ezért jó összegző képességet is igényel. Egyrészt azért, mert ez egy nemzetközi szakma, másrészt a mezőgazdasági-élelmiszeripari termelésnek politikai vetülete is van. Sőt, olykor még arról is vita folyik, hogy a növénynemesítés tudomány vagy művészet-e? Minden jól bevált új fajta ugyanis egy-egy új találmány, arra pedig senkit nem lehet kényszeríteni, hogy feltaláló legyen. Tulajdonképpen ez a magyarázata, hogy nem tolonganak körülöttünk az igazán eredményes nemesítők. Az élet és a szakma fokozatosan kiválogatja azokat, akikben megvan az érdeklődés és a rátermettség elegye. Ezen az életpályán lélekben, belül kell győztesnek lenni, mert távolról sem csak foglalkozás, hanem az ember gondolataiban gyakran éjjel-nappal ott motoszkáló életforma.

Nemtörődöm és felszínes világunkban hogyan lehetne „visszaperelni” a kenyér megbecsülését, köznapi szerepéhez illő tiszteletét?

Szerintem a mezőgazdaság egészének kijárna a nagyfokú tiszteletadás, elvégre a Föld lakosságának élelmiszer-biztonsága, a napi élelem minősége a tét. Közben sürgető gondként nyakunkon a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés, a természet óvásának kérdése. A nem is távoli múltban a nemesítésnek volt egy korszaka, amikor háttérbe szorult a fajtabetegségekkel szembeni ellenálló képesség, mert azt a növényvédő szerekkel a termelésben olcsón és könnyen kezelhető akadálynak vélték. Két-három évtizeddel később kiderült, hogy ez téves szemlélet. Az analitikai módszerek fejlődésével mára szinte minden növényvédő szerről kiderült, hogy alapvetően káros. Az előjelek szerint az Európai Unióban is sok készítményt betiltanak. Erre a fordulatra egyelőre sem a növénytermesztés, sem a nemesítés nincs kellőképpen felkészülve, mivel ez a téma sokáig hangsúlytalan szakmai feladatnak tűnt. Egy adott szituációban viszont hatalmas gondot okozhat, hogy a növényvédőszer-maradványok már nem lesznek benne a búzában, de azok a toxinok igen, ami ellen jelenleg még növénynemesítéssel sem tudunk hatékonyan védekezni.

Futólag már utalt arra, hogy az önök munkája politikai vonatkozásoktól sem mentes. Eszerint pusztán a riporter gondolhatja, hogy a tudomány gömbölyű, akár a zene, tehát nincs jobb meg bal oldala? Ez is olyan terület, ahol epizodisták hiszik, hogy főszereplők?

Sajnos, a mezőgazdaság annak szinte valamennyi alkotórészében olyan téma, mint a foci, amiről nagyon sokan azt gondolják, hogy kitűnően értenek hozzá. Hiszen láttak kombájnt, ismerik a traktort, ringó búzatáblák mellett is elautóztak már. Viszont vannak országok, ahol érdemben tudatosítják, hogy ez politikai jellegű kérdéssé is nőhet, mert ha nincs búza, akkor kenyér sincs, és ha nincs kenyér, az olyan veszélyes lehet, mint a fegyver.

Szlovákiában milyennek mondható a tudományos kutatás és a hatalom viszonya?

Ha azt felelem, hogy általában nincs számottevő kommunikáció, akkor aligha járok messze a valóságtól. A növénynemesítés pozíciói pedig az átlagnál is nehezebbek, mert az állam már évek hosszú sora óta nem támogatja. Egy, az akkori tárcavezetőként Simon Zsolt úr által irányított szakminisztériumi indoklás szerint azért, mert hogy az EU-szabályok szerint piacközeli tevékenységet nem lehet támogatni. Ugyanakkor a szomszédos Csehország kiharcolta, hogy ott jár támogatás a növénynemesítésre, közel négymillió euró évente! Nyugat-Európa más országaiban is találni hasonló példákat. Franciaországban egy kis híján 29 milliós projekt indoklásának első mondata így szólt: E projekt célja a francia búzatermesztés versenyképességének növelése a nemzetközi piacokon. Tehát egyértelmű, hogy miről van szó. És ügyesen ide csomagolva, a nemesítési támogatás velejárójaként, a részletkutatásokat, a biotechnológiai vagy egyéb genetikai elemzéseket is segítik. Ezekben a célratörő országokban a hazai és nemzetközi intézmények együttműködése is jól működik, ami döntő módon hozzájárulhat ahhoz, hogy a nemesítő egyre eredményesebben végezze munkáját. Szlovákiának országos vízióként legalább azt kellene eldöntenie, hogy nálunk minek van jövője, és mindent ennek alárendelve a pénzforrásokat is hozzátenni.

Gondolja, hogy állami díjjal a hajtókáján a Sósszigeti Nemesítőállomáson azért könynyebben mennek majd a dolgok?

Őszintén szólva, nem hinném. Szívesebben bízom abban, hogy tudással, akarattal, teendőinket jól szervezve képesek leszünk talpon maradni.

És igazgatóként, a lelke mélyén, tovább főzi a dacpörköltet?

Eddig sem arra összpontosítottunk. Inkább átfogó kutatási és nemesítési stratégiánk megvalósítására. Ez így is rengeteg örömet hoz, szakmai kapcsolatainkban új utakat, új kapukat nyit. És mert a jó nemesítő talán sohasem elégedett önmagával, ez is kitűnő hajtóerő.