Zalabai Gyula növénynemesítő egyike azoknak, akiket idén Andrej Kiska köztársasági elnök a Pribina-kereszt első fokozatával tüntetett ki. Az elismerést Szlovákia gazdasági fejlődéséért végzett munkájával és jelentős tudományos eredményeivel érdemelte ki, de ő azt mondja, nemcsak neki, hanem az utóbbi években méltatlanul háttérbe szorult szakmának is szól.
Hogyan lett önből növénynemesítő?
A biológiából már diákkoromban is a genetika érdekelt a legjobban, és úgy gondoltam, hogy a növénygenetikában szabadabban szárnyalhat az alkotó fantázia, mint az erkölcsi határok miatt sokkal kötöttebb humángenetikában. Ezért választottam a mezőgazdaságot. Már a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán tudtam, hogy a Felsővámos melletti Sósszigeti Nemesítőállomáson fogok dolgozni, ahol az elődeim, Bartalos Menyhért és Rákóczi Lajos is kiemelkedő szakmai munkát végeztek.
Világszintű összehasonlításban hol állt nálunk akkor ez a tudományág?
Annak idején a szocialista blokkon belül nagyon jó szinten volt a nemesítés, a szovjet fajták sok új fajta alapját képezik ma is. Akkortájt volt egy nagyon komoly nemzetgazdasági cél: hogy Csehszlovákia gabonatermesztésben elérje az önellátottságot. Ez óriási húzóerő volt a nemesítők számára, és a nyolcvanas évek közepén el is értük. 1983-ban két magyar nemesítő, Bartalos Menyhért és a Diószegen dolgozó Szamák István állami kitüntetést kapott a nemesítésben elért eredményekért, azóta ez a szakma nem részesült ilyen elismerésben.
Annak idején a terméshozam növelése volt a fő cél. Ma mik a prioritások, amikor új fajtáról gondolkoznak?
A nemesítésnek három fő célkitűzése van: a termőképesség növelése, valamint a kórokozókkal szembeni ellenálló képesség és a minőség javítása. Az utóbbi kettő nem kapott mindig megfelelő hangsúlyt, volt idő, amikor azt gondolták, hogy növényvédő szerekkel mindent meg tudunk oldani, és a mennyiség fontosabb volt, mint a minőség. Mára megváltozott a szemlélet, mivel egyre több növényvédő szert tiltanak be, növekszik az ellenálló képesség jelentősége, de a piac sajnos még mindig nem fizeti meg az igazi minőséget.
Milyen feltételeknek kell, hogy megfeleljen a jó minőségű búza?
A jó minőség mindig az, ami az adott felhasználási célnak leginkább megfelel. Kenyérbúzánál ez a magas sikér- és fehérjetartalom, a kiváló sikérminőség, hogy minél kevesebb adalékanyag felhasználásával nagy térfogatú, jó bélszerkezetű kenyeret lehessen készíteni belőle. Nem titkolt célom, hogy visszaadjuk a kenyér becsületét, mert ezen a tájon mindig alapvető táplálékunk volt. Keksz- és ostyagyártásra alacsony sikér- és fehérjetartalmú búza kell, ipari célokra vagy takarmányozásra megint más. Egyre nagyobb az igény a speciális minőségű fajták iránt is, amelyeknek magasabb a rostanyagtartalmuk, magas az antioxidáns-aktivitásuk, vagy a szokványostól eltérő, ún. waxy keményítőjük van, aminek köszönhetően fagyasztott termékek gyártására alkalmasak. Egy új típusú, fehér magú búzafajtánk is van állami kísérleti fázisban. A belőle készített teljes kiőrlésű liszt nem tartalmazza a kesernyés ízt adó tannint, vagyis csersavat, miközben megőrzi a mag teljes rost- és ásványianyag-tartalmát.
Miért épp a gabonafélék nemesítésére szakosodtak?
1948 után az állam Venényi Lajos magánnemesítő anyagából hozta létre a nemesgombai állomást, 1952-ben költözött át ide, Sósszigetre. Kezdetben nagyon sokrétű volt a nemesítési tevékenység. Dinnyefajtákkal, fűszerpaprikával, cirokfélékkel, durumbúzával is foglalkoztak. A kenyérbúza nemesítését csak 1964-ben kezdték, addig Szlovákiában kizárólag szovjet fajtákat vetettek. A rendszerváltás után a hazai növénytermesztés szerkezete nagymértékben átalakult. A zöldségfajták és a takarmánynövények termesztése teljesen leértékelődött. Mi itt, Sósszigeten úgy láttuk, akkor van esélyünk megmaradni, ha bővítjük a kalászosgabona-nemesítési programunkat. Ezt meg is tettük. Jelenleg a kenyérbúza és a durumbúza mellett árpa, tritikálé (a búza és a rozs keresztezésével létrehozott szemes gabonaféle takarmánynövény – a szerk. megj.), zab és tönkölybúza nemesítésével is foglalkozunk. A kilencvenes években lezajlott privatizáció után a szlovákiai nemesítőprogramok nyolcvan százaléka megszűnt. Sokat beszélünk ugyan a biológiai sokféleségről, de közben hagyjuk elveszni a nemesítőállomások genetikai anyagát, pedig komoly gyakorlati értékük van. Néhány éve például új sárgarozsdarassz jelent meg, és hatalmas kárt okozott a búzában. Annak ellenére, hogy mi tudatosan nem nemesítettünk ellene, már abban az évben találtunk a nemesítési anyagunkban ellenálló törzseket, fajtákat. Most ezeket termesztjük.
Hogyan képzeljük el a nemesítés folyamatát a megrendeléstől addig, amíg a kiindulási anyag a vetőmag-kereskedőkhöz kerül?
Ez 10-15 éves folyamat, amelyhez sok türelem, számos szakterület ismerete és nagyon jó összegzőképesség szükséges. A nemesítőnek talán nem kell a legjobb kórtanosnak, élelmiszeripari szakembernek lennie, de mivel neki kell megalkotnia a rezisztens és az adott gyártási célnak megfelelő fajtát, mégis mindehhez értenie kell. Már a szülői partnerek keresztezésekor kell, hogy legyen elképzelésünk, milyen tulajdonságokat szeretnénk kapni az új fajtában. A keresztezéseket üvegházban végezzük, a nemesítői munka java azonban a szántóföldön folyik. A hasadó populációkból a célnak megfelelő egyedeket szelektálunk, majd ezek utódjait a következő években a tenyészkertben részletesen megfigyeljük, értékeljük. Fokozatosan szűkítjük a nemesítési anyagot, általában csak a legjobbnak mutatkozó törzseket visszük tovább a következő generációba. Évekig figyeljük, hogyan reagálnak az új törzsek a kórokozókra, időjárási viszonyokra, majd laboratóriumban vizsgáljuk a termés minőségét. Nagyjából tíz év alatt jutunk el oda, hogy néhány fajtajelöltet be tudunk jelenteni állami kísérletekbe, ami további három évig tartó vizsgálatot jelent.
Miért kellenek mindig új fajták? Régen a parasztember a learatott gabonából tett el vetőmagot, és évekig újravetette.
A fajták is elöregszenek, genetikailag leépülnek. A természetben van egy egyensúlyi helyzet, a nemesítő ebből billenti ki a növényt a saját céljainak megfelelően, de az mintha igyekezne visszakerülni, ezért veszít termőképességéből, minőségéből. Másrészt gyakran új kórokozók és betegségek jelennek meg, amelyekkel szemben a régi fajták már nem ellenállóak. A változó piaci igények és az új termesztési technológiák szintén új fajtákat követelnek. Újravetni pedig azért nem ajánlatos a termést, mert mutációk, átkereszteződés és mechanikai keveredés hatására romlik a fajták genetikai tisztasága, termőképessége és minősége. Ennek ellenére a gabonatermesztők gazdasági okokból hatvan százalékban a saját termésüket vetik újra. Ezzel bennünket is károsítanak, mert mi csak az eladott vetőmag után begyűjtött licencdíjakból tartjuk fenn a nemesítési programjainkat, semmiféle állami támogatást nem kapunk. Szlovákia ilyen tekintetben sajnálatosan szinte egyedülálló Európában, ez pedig jelentősen csökkenti a versenyképességünket.
Sok szó esik mostanában arról, hogy az őshonos fajtákhoz kellene visszatérnünk. Velük is foglalkoznak?
Ez inkább a gyümölcstermesztésben lehet érdekes, mert ugyan mire mennénk ma 160 cm magas búzával, amelyhez kaszás és marokszedő is kellett? Talán fontosabb a biotermesztésre alkalmas fajták nemesítése. Ezek piaca növekszik, de a globális problémákra ez sem hozhat megoldást. A lakosságnak csak egy töredéke tudja ezt a kiemelt minőséget megvásárolni, tehát inkább arra kell törekedni, hogy jobb betegség-rezisztenciával jelentősen csökkentsük a felhasznált vegyszerek mennyiségét. Így mindenki jobb minőséghez jutna. Szerintem az olyan fajtákat, amelyek kimondottan érzékenyek valamely betegségre, nem is kellene termeszteni, de a megfelelő döntések meghozatalában a vegyszergyártók ellenérdekeltsége is szerepet játszik. 2050-re harminc százalékkal kellene növelni a gabonafélék termesztését, hogy a Föld népességét ellássuk, és ez csak még jobban termő, még ellenállóbb fajták nemesítésével érhető el.
Időnként hallani olyan törekvésekről, hogy Ázsiában és a trópusokon is kellene búzát termeszteni, mert rizsből már nem lehet megoldani a lakosság élelmiszer-ellátását. Ennek van reális esélye?
A rizst nehéz lesz kiszorítani, de a világ változik. Indonézia 8-9 millió tonna búzát vásárol évente, mert gyorsan nő a kenyérfélék iránti kereslet. A növekvő igényeket szeretnék hazai termésből kielégíteni, ezért keresik az együttműködést a nemesítőcégekkel. Egy ilyen együttműködés keretében nekünk is sikerült számukra előállítanunk egy fajtát, két éve minősítették. Ottani kutatókkal együttműködve megtaláltuk a megfelelő tengerszint feletti magasságot a termesztéshez, meghatároztuk az optimális vetési időt. Az egyik elnökjelöltjük programjában is benne volt a búzatermesztés kiemelt támogatása és honosítása. Sajnos, nem nyert, ezért egyelőre nincsenek náluk búzamezők.
A növénynemesítésben van olyan etikai határ, amelyet nem szabad átlépni?
A génmódosítás, amely szerintem még nem az emberiség, hanem inkább a GMO-val (az angol Genetically Modified Organisms – genetikailag módosított szervezetek – kifejezésből; a szerk. megj.) foglalkozó nemesítőcégek üzleti érdekeit szolgálja. A GMO-technológiákkal kapcsolatos szabadalmak lehetőséget nyújtanak arra, hogy egyes vállalatok szinte korlátlan ellenőrzést szerezzenek a vetőmagpiac felett. Ez azért különösen aggasztó, mert a növényvédőszer-gyártás jelentős hányadát is a GMO-gabonafajtákat előállító cégek tartják kézben. A növénynemesítésben állandó koncentrálódási folyamat játszódik le. Amikor 1983-ban dolgozni kezdtem, a világ tíz legnagyobb cége a növényi genetika és vetőmagpiac 11 százalékát uralta, most 64 százaléknál tartanak.
Több mint ötven gabonafajtát nemesített. Mit tart a legnagyobb sikerének?
Talán azt, hogy a rendszerváltás után sikerült munkatársaimmal együtt létrehozni egy versenyképes, több lábon álló és remélhetőleg a közeljövőben is növekvő pályán levő kalászosgabona-nemesítési programot. Mindehhez természetesen sok-sok kis sikerre is szükség volt. Az őszibúza-fajtáink között több piacvezető is volt. Az őszi durumbúza termesztésének meghonosítását Szlovákiában a mi fajtáink tették lehetővé. Elsőként állítottunk elő Szlovákiában tavaszi kenyérbúza-, durumbúza- és tritikáléfajtákat. Legújabb sikerélményünk pedig az első sósszigeti tavaszizab-fajta minősítése. Az elkövetkező években újabb, jobb tulajdonságú sósszigeti fajták megszületése várható, hiszen ez a szakma tudományos és üzleti szempontból egyaránt folytonos újrakezdés is.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.