A kínaiak nem várják Sarkozyt

Peking |

<p>A kínaiak nem akarják látni Sarkozyt az olimpián - ez derült ki a sina.com kínai hírportálon megjelent közvélemény-kutatás eredményéből. Nikolas Sarkozy hétfőn jelentette be, hogy részvételét az olimpiai megnyitón a Peking és a dalai láma képviselői közötti tárgyalások eredményétől teszi függővé.</p>

A kínaiak nem akarják látni Sarkozyt az olimpián - ez derült ki a sina.com kínai hírportálon megjelent közvélemény-kutatás eredményéből. Nikolas Sarkozy hétfőn jelentette be, hogy részvételét az olimpiai megnyitón a Peking és a dalai láma képviselői közötti tárgyalások eredményétől teszi függővé. A francia elnök válaszát a jövő heti, hokkaidói G8-as csúcsértekezletre ígérte.

A Kína legnagyobb internetes portálján szerdán közzétett online közvélemény-kutatás eredménye szerint az olvasók 88 százaléka nem látná szívesen a francia államfőt az olimpia megnyitóján. Eddig több mint százezren vettek részt a még csütörtökön is folyó felmérésben, a válaszolók elsöprő többsége pedig rendkívül barátságtalannak nevezte Sarkozy újabb bojkottal való fenyegetőzését.

Vu Ji-kang (Wu Yikang), a sanghaji Európa-kutató Intézet igazgatója szerint Sarkozy Kínával szembeni következetlensége nem egy felelős és meggondolt államférfi hatását kelti. "A kínai kormány természetesen nem fog engedni a zsarolásnak" - mondta Vu, hozzátéve, hogy amikor a francia elnök több milliárd dollár értékű szerződések aláírásával kapcsolatban tavaly Kínában járt, kijelentette, hogy szeretne egy helyet foglalni a pekingi olimpiára.

A márciusi lhászai zavargások után viszont Sarkozy bejelentette, hogy nem zárja ki a pekingi olimpia bojkottját.

"Néhányan úgy viselkednek, mintha Kínának könyörögnie kellene azért, hogy részt vegyenek a játékokon, azonban senki sem érhet el pozitív eredményt az olimpiai kártya felhasználásával vagy a játékok átpolitizálásával" - hangsúlyozta Vu. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?