A Kaukázus gyöngyszeme: Grúzia (1.)

Az országban tengerpart, a Nagy- és Kis-Kaukázus több ezer méter magas hegyei – a terület több mint fele ezer méternél magasabban fekszik a tengerszintnél –, termő alföldek, szelíd szőlődombok, félsivatagi tájak fogadják a átutazót. A legenda úgy tartja, a különböző népek sorban álltak, amikor a Teremtő a Föld területeit kiosztotta. A grúzokról elfeledkezett. Letekintvén mit látott? A grúz nép vidáman mulatott, bort ivott, dalolt, énekelt. Nohát, gondolta, az ilyen jó kedélyű népnek odaadom azt a szép területet, amit magamnak tartottam fenn. Ezért oly változatosak Grúzia tájai.

Más monda is kapcsolódik e tájhoz. Az argonauták legendája a Fekete-tenger vidékére vezeti az utazót. Az aranygyapjú meséjében Poszeidón, a tenger istene elszöktette Theophané makedóniai királylányt a kérőitől, azok azonban ráakadtak. Ekkor Poszeidón báránnyá változtatta, s nászt ülvén vele, a lány megszülte az aranyszőrű kost. Az állat két halálra ítélt görög királyi gyermek megmentésére sietett, hogy Kolkhiszba vigye őket. Itt feláldozták az aranygyapjas kost, lenyúzott bőrének ellenség-távoltartó hatást tulajdonítottak. A görög argonauták – akik Argó nevű hajójukról kapták nevüket – indultak megszerzésére, útjuk során ezernyi kalandot átélve. Vezetőjüket a varázserővel rendelkező Médeia királylány segítette a kost őrző sárkány legyőzésében.

Grúziának viharos történelme során görögök, rómaiak, perzsák, bizánciak, arabok, mongolok, törökök, oroszok támadásait, fennhatóságát kellett megélnie. A tatár hordák is többször támadták e tájat. Konsztantin Gamszahurdia – akit a 20. századi grúz irodalom nagy öregeként tartottak számon – az ötszáz bolniszi vitézről szóló regéjében idéz a Timur Lenkről szóló krónikából: „Hadainak se szeri, se száma, többen valának, mint a porszem és a falevél. Lándzsákkal és kardokkal felfegyverkezve kegyetlenkedtek a csatatéren, mint részeg elefántok.”

A Grúzia reneszánszának tartott időszak I. Tamar királynő uralkodása idejére esik a Kr. u-i 12–13. század fordulóján. A mintegy 30 évig regnáló asszony komoly szerepet játszott a történelemben, ügyes politikus, a tudományok, művészet patrónusa s egy ideig örmény terület királynője is volt. Udvarában kiemelkedő szerepet játszott Sota Rusztaveli kincstárnokként, tanácsadóként. Az udvari ember elévülhetetlen érdeme, hogy keze alól kerültek ki a grúzok nemzeti eposzaként számon tartott A tigrisbőrös lovag (egyes fordítások szerint A párducbőrös lovag) sorai. A grúzok nagy becsben tartják, ennek jele, hogy az elnöki palota homlokzatán egy sor e műből jelenik meg. Az eposz előhangjában Rusztaveli így ír királynőjéről: „…Dicsérjük Tamara úrnőt… Szeme éj tavát festettem…Áldom én e szempillákat, agát hajfonatokat, piros ajk közt sorakozó csiszoltkristály fogakat…”.  A mű története az Ezeregyéjszaka világába vezet el bennünket, harcok, szerelmek, ármány, fondorkodás eseményein keresztül sugározza szerzője a hűség, a hazaszeretet példáit. Az érzelemnyilvánítás mély, megrendítő ábrázolása jellemzi a művet. Meglepődve olvastam, hogy a mindzsuroknak (a szerelem bolondjai) – akik igazából kemény férfiak – a könnye hullik, záporozik, könnytengeren eveznek, sírásuk záporroham… Akit érdekel az európai reneszánsztól eltérő jellemábrázolás, annak ajánlom elolvasásra a sokstrófás művet.

A 12. század az európait megelőző reneszánsz időszaka az országban. Ez időben az egyházi főiskola mellett világi szellemű akadémia is működik. A grúziai reneszánsz a festészetnek is fénykora. A képeken főként Tamar királynő és Építő Dávid király életének részletei jelennek meg. Ebben az időszakban jelentős a kéziratokban a miniatúrák szerepe. Nem feledkezhetünk meg a művészet egy másik ágáról sem: ebben az időszakban rendkívül magas színvonalúvá fejlődött az ötvösművészet, s vele párhuzamban az égetettzománc-művészet. Létezik olyan, még bizonyításra váró feltételezés, hogy a Dukász Mihály császár által a magyaroknak küldött koronát – a zománctechnika jellegzetessége alapján – a középkori Grúziában készítették. Az első grúz zenei emlék Xenophón görög történetíró művében szerepel. A kereszténység felvételével az egyházi zene is kialakult, sőt oktatták is a működő akadémiákon. A grúz népzene erős török hatást mutat. A rövid ideig tartó fénykort ellenséges támadások zúzták szét.

Tényleges függetlenségét az ország – a Szovjetunió széthullása után – 1991-ben nyerte el, azonban sok értelmiségi kivándorolt, így nem volt könnyű az új állam megteremtése. 1992-ben polgári forradalom zajlott a szovjet és a nyugati befolyást remélő pártok egymásnak feszülésével. 1992–2003-ig az egykori szovjet külügyminiszter, Eduard Sevardnadze, a rózsás forradalmat követően Miheil Szaakasvili lett az elnök. Személye a Szovjetunió kereskedelmi embargóját vonta maga után. A 2008-ban kirobbant grúz–orosz háborús konfliktus következményeként az ország két területe, Abházia és Dél-Oszétia szakadár részekké váltak.

A majd négymillió főt számláló lakosságban tíznél több nemzetiséget tartanak számon. A népesség túlnyomó többsége ortodox keresztény. A kereszténységet Kolkhiszban – úgy tartja a hagyomány – még a Kr. u-i 1. században Simon és András apostolok terjesztették el. Mindaddig a nép e területen a Mithrász kultusz, a zoroasztrizmus, az ókori Perzsiából származó hit, illetve helyi pogány vallások követője volt. A keleti részen, Kartliban Szent Nino térítette a népet. Neki köszönhető, hogy a világon másodikként, Örményország után, Grúziában lett államvallássá a kereszténység. Földrajzi helyzetükből adódóan vallási ütközőpontban élve, iszlám hódítók által is legyűrve mégis kitartottak a grúzok keresztény hitük mellett. A szovjet korszakban az egyház csak megtűrt volt, 1991-től azonban a grúz ortodox egyház még jobban erősíti az identitástudatot. Azt tapasztaltam, hogy a vallás a fiatalok körében is a mindennapi élet része. A meglátogatott templomokban tömegek gyújtottak imádságukhoz gyertyát, álltak meg tisztelettel adózva szentek ikonjai előtt. Annak is tanúja voltam, amikor fiatal emberek reggel, munkába menet, megpillantva templomuk tornyát, a járdán megállva fejezték ki hódolatukat a szent hely felé fordulva. Grúzia zászlajában fehér alapon öt piros kereszt található, az ország védőszentje az ország címerében is ábrázolt Szent György.

A kereszténység felvétele kikényszerítette a saját írás szükségességét is: idegen nyelvű papokkal, idegen nyelvű bibliákkal nehéz volt a hit terjesztése. A hagyomány szerint az örmény írás megalkotója, Mastoc volt a grúz írásjegyek megteremtője is. Mi, magyarok is büszkék lehetünk, hiszen: „A grúz könyvnyomtatás két úttörője magyar nemzetiségű volt…” – írta Baramidze akadémikus, a Sota Rusztaveli Grúz Irodalmi Intézet igazgatója.

Az első nyomdai betűkészletet a grúz uralkodó Misztótfalusi Kis Miklóstól rendelte meg, aki 1686–87-ben Amszterdamban kimetszette, s ki is öntötte azt. A mesternek a fejedelem elküldte saját elképzelését, mire ő így reagált: „Én pedig nem approbalván azt a’ formát: más, módosabb betűket tsináltam nékiek: mellyen igen örültenek.” Ez a minta a történelem viharai miatt nem jutott el Tbiliszibe. A fővárosban azonban VI. Vahtang király 1707–1708-ban nyomdát létesített. Ekkor érkezett az erdélyi Istvánovics Mihály, aki ott-tartózkodása három éve alatt felszerelt egy műhely és elkészítette a betűmintákat, amelyekkel egyházi, világi és tankönyveket egyaránt kiadtak. Tíz fennmaradt grúz nyelvű kiadvány őrzi a magyar nyomdász aláírását: „Mihály István fia magyar, Valahiából”.

Érdekesen, több száz évet átfogóan foglalta össze Bagdány Sándor a Grúziai utazások című könyvében a grúz–magyar kapcsolatokat. A II. András királyunk által vezetett 5. keresztes hadjárathoz a grúz király is csatlakozni kívánt, de a mongolok által veszélyeztetve ezt már nem tehette meg. Julianus barát is járt jelentései alapján e tájon. Mátyás király törökellenes szövetség tagjaként tárgyalt Grúziával, 1596-ban Erdély és Grúzia szövetséget kötött a törökök ellen. II. Rákóczi Ferenc is tárgyalt grúz nobilitásokkal. Egy Kaukázusba vetődött kuruc tiszt, Turkoly Sámuel ránk maradt levelében Grúzia szokásait írta le. Koháry János a színjátszást, Martini Sámuel a borászatot, Reineggs Jakab a bányaipart és az egészségügyet újította meg. Utóbbi a 18. század második felében, a nagyszombati egyetemet végzett orvosként, kalandos élete során volt vándorszínész, az aranykészítés titkát kutató. A könnyelmű Koháry gróf segítőtársaként utazott a nagyvilágban, kimentve gazdáját számtalan reménytelen helyzetből. Grúziában elszakadt társától, s a király bizalmát elnyerve, annak tanácsadója lett. Majdnem ellene szőtt ármánykodás áldozatává vált, ezt szerelmese, Kettavan királylány megakadályozta, s a magyar orvos – Jakub bej néven – az ország első emberei közé emelkedett.
Az őshazakutatás iránti érdeklődés nyomán sok magyar indult útnak a Kaukázusba. Sűrűsödtek a hegymászó expedíciók is a 19. század második felében. Déchy Mór geográfus – aki a Magyar Földrajzi Társaság alapításában is részt vett – hét expedíciót vezetett a Kaukázusba. Magyar művész is hírnevet szerzett itt, Zichy Mihályt – aki Művészeti lexikonunk megfogalmazása szerint festő, grafikus, az illusztrálás és rajzművészet nagy magyar mestere és úttörője – a grúzok nemzeti festőjükként tartják számon A tigrisbőrös lovaghoz készített illusztrációiért.

Csermák Judit