A jó házasság csökkenti a stresszt

A kiegyensúlyozott párkapcsolat, a biztos érzelmi háttér boldoggá tesz. Segítségével könnyebben viselhetők az élet egyéb területein bennünket érő megpróbáltatások.

A harmonikus kapcsolat jótékony hatásait tovább fokozhatjuk, amennyiben gyakran sétálunk kéz a kézben. A University of Virginia kutatói átlagosan 30 év körüli házaspárokat vizsgáltak. A résztvevők elsőként egy 0-151 közötti skálán értékelték házasságukat. A 100 alatti pontszámok valamilyen problémát jeleztek a kapcsolaton belül. A kísérletben olyan párok vehettek részt, akik egyaránt 100 pont felett értékelték viszonyukat. A férjek így átlagosan 126, míg a feleségek 127 pontot értek el. A vizsgálat során a nők bokájára elektródákat helyeztek. Közben egy képernyőt figyeltek, mely előre jelezte, ha enyhe erősségű elektromos inger közeledett, illetve biztosította őket arról, ha ilyen megpróbáltatásra nem került sor. Az elvárásoknak megfelelően amint a hölgyek tudomást szereztek róla, hogy elektromos inger fogja őket érni, az agy azon része működésbe lépett, mely a fenyegetettség, félelem érzetét irányítja. A kísérletet a férfiak bevonásával is elvégezték. A mérések szerint a kézfogás hatására a nőknél jelentkező félelemérzet jóval kisebbnek bizonyult, mint amikor egyedül vettek részt a próbán.

A bizonyosság kedvéért a vizsgálatot idegenek részvételével is végrehajtották. Itt megfigyelhető volt, hogy ugyan kisebb félelemérzet keletkezett a nőkben az ismeretlen férfi kézfogásának hatására, mint ha egyedül lettek volna, de a férjük jelenlétében sokkal inkább csökkent a fenyegetettség érzése.

A részvevő hölgyek beszámolói is megerősítik a kutatók méréseinek helyességét. A vizsgálat így tovább erősíti azt a korábbi nézetet, mely a társas kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza az izolációval szemben. A szoros érzelmi kötődés pozitív hatásait az igazán jó házasságban élők élvezhetik különösen. A kísérletet végző kutatók feltételezik ugyanis, hogy az eredmények kevésbé boldog, kiegyensúlyozatlan kapcsolatokban nem állnák meg a helyüket. (stop)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?