A jó családi életre is nevelni kell

A mai család helyzetével kapcsolatban szociológiai szempontból a következő jelenségek, illetve kérdések a legfontosabbak: c a család mint érték, c az élet felgyorsulása, c a családi élet demokratizálódása.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek többsége a családot a legfontosabb értékek közé sorolja. ĺgy van ez az idősebb és a fiatalabb korcsoportok esetében, a falvakban és a városokban, a lakosság úgyszólván minden rétegében. Minden bizonnyal az is szerepet játszik a család felértékelődésében, hogy a mai családokban egyre ritkábbak a harmonikus kapcsolatok, mind a házaspárok, mind a szülők és gyerekek között, és minél kevesebb van valamiből, annál nagyobb értéket jelent.

Szeretetszövetség

A család egy kis közösség, amely a szeretetre kötött szerződést, a társadalom alapsejtje, s a családban látott példa, a nevelés egyúttal felkészítése is a következő nemzedék családi életére, a felelősséggel vállalt párválasztásra. Napjainkban ennek sajnos nem a legpozitívabb eredményét látjuk, lényegesen lerövidült ugyanis a családok fennmaradásának átlagideje. Mintha másképp értelmeznénk a házasságot, mint ami a valós lényege, hajlamosak vagyunk arra, hogy szeretetszövetségeinket csak amolyan próbaházasságnak tartsuk. Ha nem felel meg vágyainknak és elképzeléseinknek, nincs probléma: elválunk. És a legtöbben bizony nem sokat törődnek a gyerekekkel... Száz házasságból megközelítőleg harminc végződik válással. Évente húszezerre tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik a házastársak válása miatt gyakorlatilag elvesztik egyik szülőjüket.

Gazdasági szövetség

A felmérések eredményei többnyire azt mutatják, hogy a szülők nagyobb hangsúlyt helyeznek a család gazdasági funkciójára, ugyanakkor a fontosabb szerepeket (nevelési, érzelmi) kevésbé tartják lényegesnek. Pedig hangsúlyoznunk kell az egymás iránti megbecsülést, a szülőkhöz, a testvérekhez, az idősebb családtagokhoz való alkalmazkodás jelentőségét. A többgyermekes családok által vállalt értékeket és áldozatokat is mutassuk be. Mostanában már az eddig divatos kétgyermekes családmodell is kezd egykézésbe fordulni. Kétségtelen, összefüggésben áll ez a nők munkavállalásával és más gazdasági problémákkal... A mi társadalmunk még nem rendezkedett be arra, hogy a nemzet reprodukciójához, a fogyatkozás megállításához szükséges három vagy több gyermeket nevelő családokat támogassa, s a fiatalokat az ilyen családok teremtésére ösztönözze.

Családi szereposztás

Gondot okoz az is, hogy a család bizonyos formális vonásai gyorsabban változnak, mint a családon belüli szerepek és magatartásformák. Lényeges változások következtek be az apa, az anya és a nagyszülők szerepében, s ezekre sokan nem voltak felkészítve. A szülőknek törődniük kellene azzal, hogy a gyermek tisztában legyen a helyével, a családon belüli szerepével, hogy tudjon jogairól és kötelességeiről, és hogy érvényesíthesse, teljesíthesse is őket. A gyermek jogait és feladatait az egész családnak tudomásul kell vennie, tiszteletben kell tartania. Időben kell gondolni arra is, hogy a gyermek boldogulni tudjon az életben, ahhoz önállóságra, önfegyelemre, feladatainak következetes teljesítésére, tisztelettudó viselkedésre stb. kell nevelni.

Vonzó családpéldák

Az iskolásévek kezdetén az a legfontosabb, hogy a gyermekek vonzó családpéldákkal találkozzanak. Legyen magától értetődő az, hogy családban élni jó, és ez a természetes. A csonka családokban élő kisiskolások érzékenységére különös figyelmet kell szentelni.

Különös gondot kell fordítani arra is, hogy a fiatalok a gyermekvárással, a szüléssel, a gyermekápolással és -neveléssel kapcsolatos szükséges elemi ismereteket is időben megkapják, hogy a házastársi és a családi életvitel jó példáival is megismerkedjenek. Sokszor az őszinteség hiánya nehezíti a családban a szülő és a gyermeke közti pozitív kapcsolatteremtés megvalósítását. A szülők és a gyermekek kapcsolatai annál erősebbek, minél több bennük a megértő őszinte jó szándék. A család élő, fejlődő közösség, hiszen a szülők, a gyermek és az életkörülmények is állandóan változnak. A külső és belső nehézségeket együttes erőfeszítéssel kell leküzdeni, az érzelmi kapcsolatokat tovább ápolni kell, és az igényeket össze kell hangolni.

ĺgy erősödnek a családi kapcsolatok, így válik a család olyan közösséggé, amely biztonságot ad a gyermekeknek is, a szülőknek is.

Nevelnünk azonban nemcsak a kiskorú gyermekeket kell, a példamutatás életfogytig tart. Elvégre hol lehetnénk őszintébbek, mint a családban, és a gyermek (ha már felnőtt is) kitől várhat őszinte szót, ha nem a szülőktől. ĺgy is sok a tennivaló: a szülőknek mindössze hét százaléka vívta ki gyermeke feltétlen tiszteletét!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?