A jelen valósága

Az egyik napon az ütemes munkát az üzemi személyzetis megjelenése állította le. Noteszéből neveket olvasott, s kérte, menjenek a nevezettek a vezetőségi irodába. Olyan lett az üzem, mint egy megbolydult méhkas. Az első embercsoport visszatértével nyilvánvalóvá vált, hogy elbocsátások folynak. Hogy miért nem lehetett erről már korábban hallani, csak az égiek tudhatják. Még az aznapi műszakot is már félig lenyomták!

Magyarországon működő üzem ez, ahol a statisztika szerint a dolgozók bizonyos százaléka Szlovákiából jár. Ági jobban csak a buszban vele együtt odaérkezőket ismerte. A hang újabb neveket sorol. Idegesség, kétségbeesés, megalázottság lelkekben, az arcokon. Elszabadultak az emberi indulatok. Most vesztek csak el igazán a semmiben, ami rájuk szakadt. Fogódzóként gondolataik, érzéseik egész sorát próbálták vigaszba önteni, kevés eredménnyel.

Vége lett a műszaknak, egyetlen vezető nem jött közéjük, így kérdéseik megválaszolatlanok maradtak. Másnap reggel kiderült, hogy a pozsonyi képviselő csak ma tudott megjelenni. Nem volt kitől búcsúzni. S mert a tört lelket nem ragasztják, hát így élnek. ĺgy élünk!