A hősszerelmest játszó államfő

Rio de Janeiro |

<p>75 éves, nála 42 évvel fiatalabb felesége most fogja szülni a második gyereküket &ndash; Michel Temer ügyvivő brazil államfő szerelmes verseket írogat.</p>

Libanoni bevándorlók gyermeke, bőséges jogi ismeretekkel rendelkezik, ügyészi múltat és egyenletesen felfelé ívelő politikai karriert maga mögött tudó, költői tehetséget is felmutató hősszerelmes – így lehetne röviden jellemezni Michel Temert, aki azután vette át az ország ügyeinek irányítását, hogy megfosztották elnöki tisztségétől a baloldali Dilma Rousseffet. Temer már Brazíliában született. Eleganciája, diszkrét viselkedése a Sao Paulói-i katolikus egyetemen diákvezérré emelte. Alkotmányjogász professzorként dolgozott 1969-től 1984-ig, számos jogi tanulmánykötet szerzőjeként nagy tekintélyre tett szert, egyik könyve húsz kiadást ért meg, és 200 ezer példányban kelt el. Politikai karrierje a nyolcvanas évek közepén indult, a parlamentben. Az ország alelnöki pozícióba 2011-ben került, szoros munkatársa volt Dilma Rousseff elnöknek, akit az utóbbi hónapok korrupciós vádjai lesodortak a politikai pályáról.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"245381","attributes":{"alt":"A first lady szépségkirálynőként kezdte","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"480","title":"A first lady szépségkirálynőként kezdte","typeof":"foaf:Image","width":"351"}}]] Temer magánélete méltán került a média figyelmének középpontjába. A maronita keresztény Temer Ferenc pápa elkötelezett hívének tartja magát, bár kérdés, hogy négy házassága mennyire illeszkedik az egyházi tanításokba. Az elmúlt négy évtized során három házasságából öt gyermeke született, mostani felesége nemsokára ismét szülni fog.  42 évvel fiatalabb nála és egykori brazil szépségkirálynő. A sajtó tudni vélik, hogy amikor 2003-ban Temer megismerte az akkor tizenkilenc esztendős Marcelát, a lányt apja is elkísérte az első randevújukra. Az apa nemsokára áldását adta a frigyükre, a nagy korkülönbség ellenére. Az ifjú ara iránti szerelem költői ambíciókat is felszabadított a politikusban, hozzá írt versei 2013-ban kötetben is megjelentek. Marcela a sajtó szerint nem válik a „brazil Evitává”, már ami a közszerepléseket illete. Temer pályáját beárnyékolja, hogy szinte biztosan ő is érintett a korrupciós botrányban. 2014-ben személyesen kért több millió realos „pénzügyi támogatást” pártja számára az ország egyik legnagyobb építési vállalkozásának korábbi vezetőjétől, aki vádalku részeként vallotta ezt, és beismerte, juttatott illegális adományokat Dilma Rousseff felfüggesztett brazil elnöknek. A bonyolult ügy lényege, hogy több cég is túlárazott megrendeléseket kapott az olajcégtől, a pénzből pedig politikusok, döntéshozók befolyását igyekeztek megszerezni. Az ügyletek több mint kétmilliárd dolláros kárt okoztak a Petrobrasnak.Temer miután öt éven át Rousseff szövetségese volt, a belpolitikát átszövő Petrobras-botrány idején kilépett a Rousseff vezette kormányból. Rousseff árulással vádolta meg őt és azt állította, hogy hivatalára tör. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"245383","attributes":{"alt":"Temert kifütyülték az olimpia megnyitásakor","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"340","title":"Temert kifütyülték az olimpia megnyitásakor","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Rousseff hívei gyűlölik is őt rendesen. Az olimpia alatt is számos Temer-ellenes tüntetés volt, a megnyitón kifütyülték, ezután nem is látogatott ki a játékokra, a záróünnepségre nem mert elmenni. A szurkolók számtalan plakáttal, pólóval tüntettek ellene, Fora Temer! felirattal (Le Temerrel!).
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?