<p>A szabad egészségbiztosítóváltás a betegek, a polgárok, a biztosítottak alapvető jogai közé tartozik. Aki elégedetlen a biztosítójával, évente egyszer válthat. Aki 2017. január 1-jétől egy másik biztosító ügyfelévé szeretne válni, a cserét legkésőbb 2016. szeptember 30-áig kell kérnie. </p>
A hónap végéig válthat biztosítót
Törvényből kifolyólag minden természetes személynek, aki Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkezik, a születésétől fogva egészen a haláláig rendelkeznie kell egészségbiztosítással. Elméletileg nem fordulhat elő, hogy valakinek hetekig, hónapokig ne legyenbiztosítása. Amikor egy baba megszületik, pár napon belül be kell jelenteni valamelyik egészségbiztosítóba. Persze előfordulhat, hogy a szülők objektív okokból nem tudnak azonnal mindent elintézni, ezért egy rövid ideig a csecsemő az édesanyja biztosítását „használhatja” – az ő biztosítási kártyáját mutatják fel, ha orvosi ellátásra van szüksége, az első „gyógyszer”, az újszülötteknek előírt K- és D-vitamin is így szerezhető be. Később azonban az édesanya kártyáját már nem fogadják el, a gyereknek sajátra van szüksége – mindenki ezzel igazolja, hogy szerződésben áll valamelyik biztosítóval, a kártyát ezért kell felmutatni az orvosnál, a gyógyszertárakban, kórházakban stb.
Szlovákiában három biztosító működik: Általános Egészségbiztosító (VšZP), Dôvera, Union. Csak annak a személynek nem kell kötelezően biztosítást létesítenie, akinek ugyan Szlovákiában van az állandó lakhelye, de máshol dolgozik, és ott kötött biztosítást. Abiztosítással rendelkezők havonta a jövedelmük egy részét befizetik a biztosítóba – a gyerekek és a nyugdíjasok, illetve a munkanélküliek és még néhány társadalmi csoport helyett az állam fizeti a járulékot.
Amint valaki befejezi a tanulmányait, erről tájékoztatnia kell a biztosítóját. Ideális esetben a pályakezdő fiatalnak azonnal sikerül elhelyezkednie, az egészségbiztosítót egy héten belül a munkaadó tájékoztatja a munkaviszony létrejöttéről, s utána az állam helyett a munkáltató fizeti a járulékokat. Akinek nem sikerül munkát találnia, két lehetősége van: a diákstátusz megszűnésétől számított egy héten belül jelentkezik a munkaügyi hivatalban, s álláskeresőként továbbra is az állam biztosítottja lesz, vagy önkéntes munkanélkülivéválik, ez esetben viszont az egészségbiztosítást saját magának kell fizetnie. Ugyanez érvényes az elbocsátott személyekre: ha a munkaviszony megszűnése után nem sikerül egy héten belül ismét elhelyezkedni, ajánlott a munkaügyi hivatalban jelentkezni, ellenkező esetben önkéntes munkanélküliként a biztosítást saját magának kell térítenie. Azokért a napokért, amikor valakinek nincs biztosítása, utólag is behajthatják a biztosítási díjat.
A biztosítók a havonta beszedett járulékokból térítik a gyógyszereket, diétás élelmiszereket, egészségügyi segédeszközöket, valamint az egészségügyi ellátás költségeit azoknak az orvosoknak, kórházaknak vagy más intézményeknek, melyekkel szerződést kötöttek. Van, aminek az árát teljes mértékben, van, amit csak részben térítenek. Azt, hogy pontosan mit milyen mértékben fizetnek át, a hatályos törvények és az egészségügyi minisztérium normái szabályozzák. Ezenkívül sok múlik azon, hogy az egyes intézmények és szolgáltatók milyen szerződést kötnek a biztosítókkal. Aki gyakran jár orvoshoz, rendszeresen igénybe vesz bizonyos szolgáltatásokat, annak nem mindegy, hogy a biztosítója milyen mértékben, vagy egyáltalán téríti-e az igénybe vett ellátás költségeit.
Aki elégedetlen a jelenlegi biztosításával, évente egyszer válthat. A változás mindig január 1-jétől lép életbe, de legkésőbb előző év szeptember 30-ig kérni kell. Aki lekési a szeptember végi dátumot, az csak 1 évvel később, leghamarabb 2018. január 1-jétől válhat az új biztosító ügyfelévé.
A biztosítók elérhetőségei
Általános Egészségbiztosító tel.: 0850 003 003 Internet: www.vszp.sk
Dôvera Egészségbiztosító tel.: 0850 850 850 Internet: www.dovera.sk
Union Egészségbiztosító tel.: 0850 003 333 Internet: www.union.sk
Az egészségbiztosítók összehasonlítása
Szlovákiában három egészségbiztosító működik . Melyik mit ajánl, hogyan próbálják magukhoz hódítani az ügyfeleket? Kínálatuk bőséges, az alábbiakban az általuk propagált kedvezményekből és szolgáltatásokból szemezgettünk.
Betegségmegelőzés
Mindhárom intézmény nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre, az ügyfelek számára a törvény által előírt standard ellátáson felül különböző kivizsgálások és oltások árát térítik. Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) ügyfelei ingyen kapják az influenza, valamint azA és B típusú vírusos sárgaság elleni oltást, ezenkívül díjmentes az urológiai kivizsgálás (3 évenként a 40 évesnél idősebb férfiak számára) .
A Dôvera biztosítottjai számára ingyenes az influenza és a pneumokokkusz elleni védőoltás, ezenkívül nőknek gyorsított mammográfiai kivizsgálást garantálnak, és a CRPtesztként ismert kivizsgálás költségeit is térítik a kezelőorvosoknak. A 30–60 év közöttiek a kiválasztott szakorvosnál ingyen vehetnek részt a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére irányuló kivizsgálásokon. Az Union számos daganatos betegség megelőzésére irányuló preventív kivizsgálás költségeit téríti.
Ingyenes az influenza elleni oltás, valamint térítik a rotavírusok, a bárányhimlő, az A és B típusú sárgaság, a pneumokokkusz vagy a méhnyakrákhoz vezető HPV-fértőzés elleni oltás árának a 30–50%-át.
Terhesség és szülés
Az Union az egyedüli szlovákiai egészségbiztosító, mely téríti a szülészasszisztensek szolgáltatásait, amelyeket a nők terhességük alatt, a szüléskor és utána igénybe vesznek. Ezenkívül az ügyfeleinek díjmentesen kölcsönöz légzésfigyelőt és bébiőrt.
A VšZP ügyfelei 15%-os kedvezményben részesülhetnek, ha terhességük alatt részt vesznek kismamáknak szervezett tornán, vitaminokat is 10%-kal olcsóbban vásárolhatnak.
A Dôvera ügyfelei a szülészeteken – és a kórházak más osztályain is – kialakított ún. magasabb standardú szobát 50%-os kedvezménnyel vehetik igénybe. A csecsemőket már a kórházban ajándékkal lepik meg, melybe tájékoztató füzeteket, pelenka- és kozmetikamintákat, apró meglepetéseket csomagolnak. Azoknak az édesanyáknak, akik gyermeküket a Dôverába akarják bejelenteni, szülés után nem kell felkeresniük a biztosítót, a Dôvera alkalmazottja házhoz jön – az ügyfeleknek megfelelő napon és időben.
Modern szolgáltatások
A VšZP széles körű tanácsadást nyújt, ügyfeleit igyekszik szakszerűen útbaigazítani, melyik szakemberhez érdemes fordulni, milyen segédeszközt tanácsos választani. A biztosító elektronikus kirendeltségén nonstop lehet intézkedni.
A Dôvera elektronikus kirendeltségén nyomon követhető az egyes orvosoknál tett látogatások száma, pontos időpontja, az általuk számlázott műveletek mennyisége, azelőírt gyógyszerek neve. A biztosító a szülők számára létrehozott egy díjmentes mobiltelefonos applikációt is, mely segítségével a maroktelefonban azonnal megjelennek az ügyfél egészségi állapotával kapcsolatos adatai, segít megtalálni a legközelebbi készültséget és patikát. Akinek a gyerekei a Dôverában vannak biztosítva, annak a mobiljában van – ugyanennek az applikációnak a segítségével – a gyerek biztosítási kártyája és elektronikus egészségügyi dokumentációja is.
Az Union online kirendeltségén keresztül ellenőrizhető, a munkaadó fizeti-e az ügyfél után az egészségbiztosítást. Nyomon követhetőek az egyes orvosoknál tett látogatások, az orvosok által számlázott műveletek, az előírt antibiotikumok. A biztosító azügyfelei rendelkezésére bocsátotta a Háziorvos elnevezésű, díjmentes internetes applikációt, mely különböző egészségügyi problémák megoldásával kapcsolatban ad hasznos tanácsokat.
Egyéb kedvezmények
A VšZP hozzájárul a gyógyfürdőkben, szanatóriumokban igénybe vett kezelések, sporttevékenységek, külföldi kezelések árához. Azügyfelek 15–30%-os kedvezménnyel vásárolhatnak vérnyomásmérőt, vitaminokat, olcsóbban vehetnek részt bizonyos tréningeken, babatornán, a gyermekjóga 10%-kal olcsóbb, a baba-mama központokba és az általuk szervezett tevékenységekre a belépő 15%-kal kevesebbe kerül, a babaúszás 8%-kal olcsóbb.
A Dôvera 18 évnél fiatalabb ügyfeleinek és a szüleiknek fejenként 100–100 euró értékig visszaadja azt az összeget, melyet a patikákban a receptre felírt gyógyszerek árához hozzáfizettek. Egy 4 tagú család így akár 400 eurót is visszakaphat. Ha a biztosító ügyfelei olyan szakemberhez fordulnak, akik nem állnak szerződésben a Dôverával, hozzájárulnak a kezelés vagy kivizsgálás költségeihez.
Egészségügyi problémák esetén az Union a nap minden órájában online vagy az asszisztenciaszolgálaton keresztül elérhető. A tervezett műtétekre a páciensek itt várnak a legrövidebb ideig. Az egész családnak összesen 1073 euró értékű kedvezményt nyújtanak. Külföldi út esetén 50%-os kedvezményt kínálnak a komplex utasbiztosításra.
Ügyfeleik számára 20%-ot elengednek az esetleges jövedelemkiesés ellen kötött biztosítás árából.
Ezenkívül az Union 70 euróval hozzájárul az élelmiszerintoleranciateszt árához.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.