A hathónapos babák hét százalékának van már saját internetes elérhetősége

Washington |

<p>Sok szülő szerint nem lehet elég korán kezdeni az internetes jelenlét biztosítását, ezért jónéhányan már gyermekük megszületése előtt közzé teszik az ultrahangos felvételeket, vagy saját e-mail címet készítenek az újszülöttnek.</p>

Az AVG Technologies biztonsági szoftverekkel foglalkozó vállalat által készített felmérés szerint a gyerekeknek átlagosan hathónapos korukra már van valamilyen megjelenésük az interneten, mivel a lelkes anyukák több mint 70 százaléka teszi közzé a baba fotóit és a totyogós kisgyerekről készített felvételeket a különböző közösségi oldalakon. Mire a picik elérik a kétéves kort, addigra már 81 százalékuknak lesz valamilyen "digitális lábnyoma".

A felmérésből kiderült, hogy a gyerekek 33 százaléka van jelen az interneten a születésétől fogva, még ha csak fényképek formájában is. A szülők 23 százaléka még az ultrahangos felvételeket is előszeretettel megosztja az internetes közösségek tagjaival. Az igazán előrelátó szülőknek hála, a babák 7 százalékának van születésüktől fogva saját e-mail címe.

A felmérésben mások mellett amerikai, ausztrál, brit, japán, francia, német anyukák vettek részt, akiknek kétéves kor alatti gyermekeik vannak. Arról kérdezték őket, hogy mikortól kezdtek el fényképeket feltölteni az internetre a gyermekeikről. A válaszokból azt derült ki, hogy a szülők számára nem létezik olyan, hogy "túl korán", ha a kicsik internetes jelenlétének biztosításáról van szó - olvasható a LiveScience (http://www.livescience.com) című tudományos hírportálon

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?