Egy vizsgálat szerint az ember hangja nemcsak nemét és korát, hanem szexuális életének néhány fő jellemzőjét is elárulja.
A New York Állami Egyetem pszichológusai vizsgálatot végeztek, melyből kiderült, hogy a hang és szexualitás szorosabban függ össze, mint gondolnánk.
A hang árulkodik a szexualitásról
A New York Állami Egyetem pszichológusai vizsgálatot végeztek, melyből kiderült, hogy a hang és szexualitás szorosabban függ össze, mint gondolnánk.
149 egyetemi hallgatónak rögzítették a hangját, majd a szalagokat ugyanezen csoportnak lejátszották. A hangjukat adók egy része kitöltött egy névtelen kérdőívet is, amely szexuális szokásaikra kérdezett rá. A diákok természetesen nem ismerték egymást. A hangfelvétel meghallgatását követően tízfokú skálán kellett értékelniük, hogy a hallott hang tulajdonosa elképzelésük szerint mennyire vonzó jelenség.
A tanulmány eredményei szerint magasabb pontszámot kaptak (azaz hangjuk alapján szexibbnek bizonyultak) azok a fiúk, akiknek széles válla és keskeny csípője, illetve azok a lányok, akiknek keskeny dereka és széles csípője van.
A kérdőívekből kiderült az is, hogy a vonzóbbnak értékelt hangokhoz tartozó fiataloknak több szexuális tapasztalatuk van: korábban kezdték a nemi életet, és több partnert „fogyasztottak el”, mint kevésbé szexi hangú társaik. Ebben a csoportban viszont a hűtlenség is gyakoribb volt.
Susan M. Hughes, a vizsgálat vezetője szerint erre magyarázatul szolgálhat az is, hogy aki elégedett saját megjelenésével, az magabiztossá válik. Ez az önbizalom a hangján is átsüt, és még vonzóbbá teszi őt a másik nem szemében, azaz fülében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.